Home Cikkek Page 32

Cikkek

Megalakult a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózata

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére, a Magyarországi Tűzoltó Szövetség szakmai támogatásával, a Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás közreműködésével két alakuló rendezvényen (március 16-án, Nagykaposon, március 18-án pedig Bősön) alakították meg a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózatát.

A Szövetség a Családért reagált a Családlánc felvidéki szervezeteinek nyilatkozatára

A Családlánc Kárpát-medencei és a Szlovákiában működő magyar civil szervezetei egy felhívást adtak ki, amelyben támogatásukat fejezik ki a Szövetség a Családért társulás kezdeményezése, a család védelmében indított referendum ügyében.

A Családlánc felvidéki szervezeteinek nyilatkozata a népszavazásról

A Családlánc felvidéki szervezetei a Szlovákiában február 7-én lezajló népszavazással kapcsolatban egy nyilatkozatot adnak ki, amelynek a Felvidék.ma helyet ad. 

SZAKC elnökségi ülés Budapesten, a Pesti Vigadó épületében

A  Szövetség a Közös Célokért társulás 2014. szeptember 19-én elnökségi ülést tartott Budapesten az impozáns Pesti Vigadó épületében. 

Jegyzőkönyv az elnökségi ülésről – 2014

Jegyzőkönyv a SZAKC elnökségi üléséről, 2014. szeptember 19-én 12.30 órától Budapesten

A Módszertani Informatikai modul rendszerű képzés

A képzésen részt vevők teljes körű, megbízható elméleti és gyakorlati felhasználói tudást szereznek a számítógép használatáról.

A Digitális készségek mindenkinek – az alapoktól az ECDL-ig

A program alapvető célja: az IKT 0-1 szint alapvető digitális kompetenciáinak elsajátítása. A képzési programmal elérendő, hogy a résztvevők megfeleljenek az információs társadalom legalapvetőbb elvárásainak, azaz alap szinten tudják használni a számítógépet és az internetet, javítva ezáltal a programban résztvevők életminőségét, javítva munkaerő-piaci lehetőségeit.

Felvidéki szakemberek felnőttképzéssel kapcsolatos programon Győrben

Győrben augusztus 26-án került sor a győri székhelyű Graf-Get Számítástechnikai Kft. Akkreditált Felnőttképző és a szlovákiai székhelyű Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás közös szervezésében a magyar–szlovák határon átnyúló partneri együttműködés a felnőttképzés és a szakképzés területén elnevezésű projekt zárókonferenciájára. 

Jegyzőkönyv a Szövetség a Közös Célokért 2014-es közgyűléséről

Időpont: 2014. július 12.Helyszín: Martos, Zsittnyan István KultúrházRésztvevők: Tagszervezetek küldöttei, SZAKC munkatársak – a jelenléti ív szerint

Beszámoló a Szövetség a Közös Célokért 2014. évi tevékenységéről

A Szövetség a Közös Célokért társulás legutóbbi közgyűlésére 2014. július 12-én Martoson, a Martosi Szabadegyetem keretében került sor. A közgyűlés után két elnökségi ülést tartottunk: 2014. szeptember 19 - én a Budapesten, a Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia vendégeként, majd 2015. április 12- én Budapesten, a parlament Esterházy János termében, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének vendégeként. Részt vettünk a Rákóczi...