Széchenyi István társadalomformáló tevékenységével ismerkedtek az ipolysági fiatalok

Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai a legnagyobb magyar, Széchenyi István társadalomformáló tevékenységével ismerkedhettek meg.  A budapesti Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért társulás közös szervezésében október 18-án megvalósult eseményen dr. Cserháti László tartott előadást.

Széchenyi István tevékenysége és szellemisége nem ismeretlen az Ipoly menti városban, hiszen a Széchenyi Társaság jóvoltából 1993-ban emléktáblát helyeztek el az egyházi iskolaközpont falán. Az emléktáblát a Széchenyi Társaság a Szondy György Alapítvánnyal és Ipolyság város önkormányzatával közösen készíttette.

Duray Miklós köszönti a diákságot (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke bevezetőben az alábbiakat üzente a több mint ötvenfős hallgatóságnak:

Ha mindannyiunkban lenne egy csészényi Széchenyi, akkor sokkal jobban dolgozhatnánk és sokkal messzebb tarthatnánk a világban.

Rubovszky András, a Széchenyi Társaság elnöke rövid köszöntőjében felidézte az 1993-as táblaavatás ötletét. Mint kifejtette, a Kárpát-medencében harminckét helyen állítottak szobrot, vagy emléktáblát Széchenyi István tiszteletére.

Műsor a gimnázium diákjainak előadásában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Felvidéken Ipolyság mellett többek között Pozsonyban, Hidaskürtön, Léván, Királyhelmecen helyeztek el domborműveket. Ezzel kapcsolatban a társaság elnöke kifejtette: Széchenyi élete jelentős részét és a politikai tevékenységének meghatározó szakaszát Pozsonyban töltötte.

A Széchenyi Társaság célul tűzte ki, hogy a fiatalság körében, főleg a középiskolákban és az egyetemeken tart előadásokat. Igyekszünk elplántálni Széchenyi eszméjét, aki minden nap lelkiismeret-vizsgálatot tartott, azt kérdezve: tettem-e valamit ma a haza üdvéért. Ezt a mondatot ajánlom mindenki figyelmébe”

– zárta köszöntőjét Rubovszky András.

Dr. Cserháti László Széchenyi társadalmi tevékenységéről tartott előadást (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Dr. Cserháti László, a Széchenyi Társaság tagja előadásában a legnagyobb magyar tevékenységét 21. századi üzenetként vázolta fel a fiatalok előtt.  Közel félórás előadásában szólt a nemzetépítő tevékenységéről.

Mint elmondta: sok esetben akadályokba ütközött, ennek ellenére sikerre vitte a hazafias célokkal megfogalmazott terveit, melyekkel a nemzet felemelkedését szolgálta.

Kamarakiállítás mutatja be Széchenyi sokoldalú munkásságát (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Szólt többek között a Magyar Tudományos Akadémia elődjének tekinthető Magyar Tudós Társaság megalakulásáról. A lóverseny magyarországi meghonosításáról, valamint a nemzeti kaszinó megalapozásáról is beszámolt. Mint jelezte: a nemzetegyesítés folyamatának szerves része volt a fentiekben említett intézmények létrehozása.

Külön kitért Széchenyi sporttevékenységére. Több nyugat-európai sportágat is sikerrel népszerűsített, s ezzel szintén hozzájárult a társadalom fejlődéséhez.

Rubovszky András Széchenyi István ipolysági emléktáblája előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az előadás mellett kis tárlaton keresztül mutatta be Széchenyi István sokrétű tevékenységét. Számos relikvia, könyv, ábra, festmény próbálta keresztmetszetét adni a legnagyobb magyar munkásságának.

Az előadást követően koszorúzásra került sor a gimnázium külső falán elhelyezett Széchenyi-emléktáblánál.

Pálffy Dezső (j.1.) üdvözli a vendégeket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Pálffy Dezső, a  Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója kifejtette:

Szeptember 21-én az intézmény minden évben megemlékezik gróf Széchenyi Istvánról, ápolják örökségét, tisztelik emlékét.

Erre reagálva Rubovszky András az emléktáblánál megfogalmazta: köszönet jár az iskola mindenkori vezetésének és a diákságnak, hogy csatlakozva az anyaországi intézményekhez, méltóképpen emlékeznek meg  Széchenyi Istvánról.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget az emléktáblánál (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A következő időszakban többek között Komáromban, Muzslán, Rimaszombatban és Királyhelmecen folytatódik az előadássorozat.