Családi délután a házasság hete alkalmából
A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Keresztény Ifjúsági Közösségek közösen szervezi meg február 9-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel a házasság hete alkalmából...
Kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedés
A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok
kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.
Mint azt Csóti György igazgatótól megtudtuk,...
Széchenyi emlékest Somorján
A Szövetség a Közös Célokért és a budapesti Széchenyi Társulás közös szervezésében került sor december 11-én a Széchenyi üzenete a mának című előadásra a...
Jogainkról érhetően című előadássorozat Pelsőcön
A Szövetség a Közös Célokért és az Új Egység Mozgalom szeretettel várja az érdeklődőket Papáček Péter jogász közreműködésével Jogainkról érthetően címmel előadássorozatra, amire az...
A szórvány a nemzet határa
November 19-én a Civil Összefogás Fórum, a Szövetség a Közös Célokért, a Felvidék.ma, az Új Egység Mozgalom és a Köz-Ért Polgári Körök szervezésében, a...
Ismerkedés az internet használatával Nyárasdon
A Szövetség a Közös Célokért, Nyárasd Község és a helyi nyugdíjas klub közösen szervezi meg november 13-án és november 18-án 17.00-20.00 óra között az...
Jegyzőkönyv a Szövetség a Közös Célokért 2019. évi közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szövetség a Közös Célokért közgyűléséről
Időpont: 2019. november 10.
Helyszín: Párkány, a Thermal Welness Hotel Vadas konferencia terme (Vadasnál 2, Párkány / Pri Vadaši...
A SZAKC közgyűlésén megemlékeztek Pogány Erzsébetről
A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás november 10-én tartotta soron következő közgyűlését a párkányi Thermal Wellnes Vadas szállodában.
Duray Miklós, a SZAKC elnöke bevezetőjében...
„Szerethetően szép könyv a Felvidék” – könyvbemutató a SZAKC szervezésében
A Szövetség a Közös Célokért szervezésében november 9-én került bemutatásra a Magyar nyelvű otthon című kiadványsorozat negyedik, Felvidék című része. A könyvbemutató beszélgető partnerei...
Jegyzőkönyv a SZAKC 2019. évi elnökségi üléséről
A Szövetség a Közös Célokért elnökségi tagjai 2019. július 4-én Martoson, az Esterházy Akadémia épületében tartották meg elnökségi ülésüket.
1. Elnöki köszöntő
Duray Miklós, a SZAKC...