A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás partnereivel a társadalmi összetartást erősítő programjának részeként felvidéki mozgáskorlátozott fiatalok kortárs segítő csoportjainak létrehozását tűzte ki célul.
„A Peer to Peer” elnevezésű kétéves projekt nagyköveteinek olyan felvidéki mozgáskorlátozott fiatalokat kértek fel, akik képviselik sorstársaik érdekeit és közösségben dolgozva, személyes példájukon keresztül segítik a mozgáskorlátozottak társadalmi elfogadottságát, beilleszkedését.
Sorozatunk harmadik beszélgetőpartnere a program egyik nagykövete Bazsó Erik, aki Pozsonyeperjesen lakik, 24 éves és veleszületett testi fogyatékossággal él. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának hallgatója, kulturális mediáció szakon, mesterképzésen. Az alapképzést ugyanebben az intézményben végezte szociálpedagógia szakon, végig levelező tagozaton. Ez azt jelenti, hogy 2-3 hetente utazott édesanyjával Győrbe. Az egyetemi tanulmányaival teljes mértékben elégedett, az épületben van lift, akadálymentes mosdó, és a tantestület is rendkívül nyitott a mozgáskorlátozottak fogadására.
Hogyan látja, milyen lehetőségeik vannak ma a mozgáskorlátozott fiataloknak a tanulás területén?
Kevés az olyan intézményt, ahol akadálymentes a bejárat. Köztük például olyan szociális vagy közigazgatási intézmények, melyekben személyesen is terepgyakorlatot kellett végeznem egyetemi tanulmányaim során, és segítség nélkül, önállóan nem tudtam volna napi szinten bejutni. Ehhez két külső családtag segített, az egyik engem vitt fel a lépcsőkön, a másik pedig a székemet hozta.
Ezzel sajnos rögtön leszűkülnek a fiatalok elhelyezkedési vagy boldogulási lehetőségei azokra a helyekre, ahova be tudnak jutni, és csak ezek után lehet gondolkozni azon, hogy hova szeretnének bejutni.
Szerintem a legjobb esélyük azoknak van, akik a lehető legtöbbet ki akarják hozni magukból. Ez alatt persze nem arra gondolok, hogy valaki mérnök legyen a NASA-nál (persze ha sikerül, akkor hajrá!). De hozza ki a legtöbbet abból, ami számára adott, és mindenekelőtt, olvasson sokat!
Az iskola után milyen munkát szeretne vagy tudna vállalni?
Kerekesszékesként mindenképpen olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol nem kell fizikai munkát végeznem, helyette teljes mértékben a szellemi képességeimre hagyatkozhatok, és amit két kézzel meg lehet oldani. Mivel a kulturális mediáció szak most már sokkal jobban megmozgat, mint a szociális szféra, úgy érzem, hogy valamilyen közművelődési intézménynél lenne a helyem, de még az is lehet, hogy otthon végezhető munkát fogok vállalni. Jelen pillanatban még a mának élek, előbb túl szeretnék lenni jövőre az államvizsgán, utána ráérek mélyebben eltöprengeni ezen.
Hogyan látja a munkaerőpiacot?
Legyünk realisták! Én eddig roppant kevés olyan munkahelyet láttam, ahol egyaránt akadálymentes a bejárat is, és az összes beltéri helyiség, beleértve a mosdót, az irodákat és az étkezőt.
Sajnos mozgássérültként nem engedhetjük meg magunknak, hogy a felkínált munkalehetőségek közül kedvünkre válogassunk, ott kell helytállnunk, ahol képesek vagyunk valamit is kihozni magunkból.
A helyzete nem átlagos. Mozgáskorlátozott fiatalként hogyan éli a mindennapjait?
Számomra aligha létezik „átlagos fiatal”, abban az értelemben, hogy minden ember, tekintet nélkül a fizikai állapotára, egy külön egyéniség, akit saját céljai és álmai hajtanak előre. Az életem abban különbözik másokétól, hogy folyamatosan szükségem van valakire, aki segít ellátnom azokat a feladatokat, amelyekre egyedül nem lennék képes. Itthon és az egyetemen ez a személy az édesanyám. Elsősorban neki, és a kerekesszéknek köszönhetem azt, hogy nem kerültem „rossz társaságba” gyerekkoromban: abban a korszakban, amikor még nem tudtam helyesen megítélni a helyest és a helytelent. Ettől függetlenül teljesnek mondhatom az életemet: járok, kelek, négykézláb, ha kell. Kevés barátom van, de rájuk bármikor számíthatok és kölcsönösen meghallgatjuk egymást. Azt az egyet sajnálom csupán, hogy az összes ilyen barátom külföldre költözött vagy eleve ott él, így csak nyaranta van lehetőségem személyesen is találkozni velük. Olyankor viszont tényleg élem az életemet, sörözni, bográcsozni járunk, hosszú sétákat teszünk vagy éppen moziba megyünk.
Többször volt már alkalmam nyári táborokban is önkénteskedni napi néhány órát. A legnagyobb nehézségeim viszont a mindennapokban keresendők. Kutyakölyköt sétáltatni pórázon, bevásárolni, moziba, színházba vagy kiállításra menni, hivatalos ügyeket intézni bankban, városházán és egyéb hivatalokban, ezekhez mind-mind segítségre van szükségem.
Helyette viszont a magam módján egyedül takarítok, és az alapvető konyhai műveleteket is el tudom végezni – a főzést kivéve, de abban nem a kerekesszékem akadályoz.
A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával valósul meg.
