Gyereket a magasba Komáromban!

A Szövetség a Közös Célokért társulás szeretettel hív és vár minden családot, hogy egyszerre emeljünk a magasba minél több gyereket Komáromban. 

Az esemény a budapesti Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezéséhez csatlakozik. A nagysikerű rendezvényen az egész Kárpát-medencéből évente több tízezren vesznek részt családi napok, gyerekprogramok keretében, ahol egyszerre emelik magasba gyerekeiket szüleik. A mozgalom idén is arra törekszik, hogy megmutassa, a gyerek a legnagyobb érték, a boldogság forrása, mert családban élni jó!
A rekordkísérlethez való csatlakozáshoz minél több gyermeket várnak Komáromból is. A kárpát-medencei szintű kezdeményezéshez a gyermekes családok Komárom városából első alkalommal csatlakozhatnak, a Szövetség a Közös Célokért és a FAMILY FIRST – A CSALÁD AZ ELSŐ polgári társulás szervezésében. A rendezvény fővédnöke Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke.

Találkozzunk 2025. május 31-én, szombaton Komáromban, a Központi gyerekparkban (törpés-park) és pontban 11 órakor emeljük fel gyermekeinket!

Program

09:45 Regisztráció
09:45 Hárompatak zenekar zenél
10:45 Köszöntők
Keszegh Béla, Komárom polgármestere
Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója
10:58 Közös éneklés, visszaszámlálás
11:00 Gyereket a magasba!
11:05 Mariánum Egyházi Iskolaközpont Óperencia bábcsoportjának előadása

rendezvény ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!