A jubiláns házaspárokat ünnepelték Apácaszakállason

A Szövetség a Közös Célokért és az Apácaszakállasi Református Egyházközség szervezésében – a Házasság hete programsorozat részeként – február 16-án, vasárnap zenés istentiszteletre került sor az apácaszakállasi református templomban, amelyet többek között Bálint-napi áldás is kísért.

Az ünnepi esemény kezdetén a helyi református lelkipásztor, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, dr. Somogyi Alfréd köszöntötte a megjelent vendégeket, híveket, valamint a jelenlévő jubiláns házaspárokat, akik az apácaszakállasi gyülekezethez kötődően adhatnak hálát az idei esztendőben azért, hogy kerek évfordulót ünnepelnek egymás mellett, az Úr színe előtt.

A rendezvényen az egészen friss, egyéves házassági évfordulójukat ünneplő párok mellett olyan jubiláns házaspárok is jelen voltak, akik az idei esztendőben jelentős házassági mérföldkőhöz érkeztek – öttől egészen ötven évig, köztük többek között tíz-, húsz-, harminc- és negyvenötéves házassági évfordulójukat ünneplők is.

Somogyi Alfréd (Fotó: HA/Felvidek.ma)

Somogyi Alfréd igehirdetésében az Énekek éneke harmadik fejezetéből merített inspirációt, amelyből felolvasta az első négy verset. Az ezekben rejlő üzeneteket alapigeként emelte ki, és azok értelmét a jubiláló házaspárokhoz intézve bontotta ki, rámutatva a házasság isteni ajándékára és mélységére.

Lelkészi tanításában mások mellett hangsúlyozta, hogy a házasság intézménye Istentől való. Az az igazi és jó házasság, ahol a két fél között ott van harmadikként maga az Úr, aki létrehozta a házasságot, és egymás mellé tette benne a férfit és a nőt, a férjet és a feleséget. A lelkipásztor szót ejtett a szeretet fontosságáról is. Kiemelte, hogy a szeretet egy nagyon sok összetevőből álló dolog, ami a házasságot – mint egy épületet – téglánként  építi fel.

Ahhoz, hogy egy házasság és egy család jól működjön, a házasságnak megszenteltnek kell lennie. Ennek megvalósítása a Szentírásban pontos eligazításként szerepel, hiszen tökéletesen le van írva, hogy mi a feladata, szerepe a férfinak (férjnek) és a nőnek (feleségnek)

– emelte ki.

Ő maga immár huszonöt éve szolgál Apácaszakálláson, és a jubiláló házastársakra tekintve megjegyezte, hogy a jelenlévők közel felének házasságkötésében lelkipásztorként ő is szerepet vállalt.

Hideghéthy Andrea és Somogyi Alfréd (Fotó: HA/Felvidek.ma)

Az igehirdetés után Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért ügyvezető igazgatója méltatta a házasság intézményét, ami a Kárpát-medencei megmaradásunk egyik nemzeti záloga is egyben.

Hideghéthy Andrea a Házasság hete programsorozat kapcsán megjegyezte, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amely nemzetközi méreteket ölt, és egész Európában kapcsolódnak hozzá az egyes civil szervezetek mellett az egyházak is. Kiemelte, hogy a Szövetség a Közös Célokért társulás 2015-ben szervezte meg első alkalommal az ehhez kapcsolódó rendezvényét.

Hideghéthy Andrea (Fotó: HA/Felvidek.ma)

A magyarországi Házasság hete mozgalomhoz csatlakozva évről évre egyre színesebb programokkal tudják méltatni a házasságot, valamint annak értékeit. Számára az a legmegnyerőbb ebben a kezdeményezésben, hogy a házasságot nem csupán egy rózsaszín, szirupos, cukormázzal díszített életközösségnek tünteti fel a mozgalom, hanem rámutat arra, hogy nagyon sok más (köztük árny-) oldala is lehet a házasságnak, és ez a projekt mindenre megoldásokat is kínál.

„Ma, az idei Házasság hetének záró napján azonban ünnepelni jöttünk. Köszönteni a jubiláns házaspárokat. Szívünkben érezzük azt a tiszteletet, hogy – akár egy éve vagy több évtizede – az elköteleződés útjára léptek, ezért példaképként tekinthetünk Önökre

–  a jubiláló párok felé fordulva és hozzájuk intézve szavait fogalmazta meg üzenetét a SZAKC ügyvezető elnöke, aki kiemelte, hogy bízik abban, hogy a most megvalósult rendezvénnyel egy hagyományt tudnak majd teremteni a későbbiekben, és más egyházközségekbe is el tudják majd vinni ezt az üzenetet.

Az eseményen megjelent jubiláns házaspárok egy része (Fotó: Bartalos Nikolas)

A méltató szavakat követően, a SZAKC nevében Somogyi Alfréd és Hideghéthy Andrea egy-egy szál rózsával és emléklappal fejezték ki elismerésüket és tiszteletüket a megjelent jubiláló házaspárok iránt.

A jubiláns házaspárok jutalmazása (Fotó: HA/Felvidek.ma)

A meghitt ünnepi alkalmon zenei kísérettel közreműködött az Alistáli Te Deum Laudamus kamarakórus, akik több felemelő dallal és énekkel is megörvendeztették a közönséget. Előadásukban felcsendült többek között „Ubi Caritas” című latin ének, valamint az „Egymásnak terhét hordozzátok” elnevezésű dal is, de a kórus előadta Túrmezei Erzsébet megzenésített versét is, „Új ének az Úrnak” címmel. A felcsendült énekek ünnepélyesebbé és meghittebbé tették az esemény hangulatát.

Az Alistáli Te Deum Laudamus kamarakórus (Fotó: HA/Felvidék.ma)

Az ünnepi esemény az istentisztelet után a helyi kultúrház nagytermében szeretetlakomával folytadódott.