Vajdaságból szeretettel – Így táboroztunk Adán

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Moholi Családok Egyesülete és a Vajdasági Nagycsaládosok Egyesületének Szövetségének közös szervezésében tartotta meg Adán augusztus 12–18 között az Összetartozunk! – II. Kárpát-medencei Nyári Tábort a 14–18 év közötti fiatalok számára, amelyre összesen 32 táborozó érkezett Magyarországról, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából. 

 

Márton Zsuzsanna, a szervezet elnöke a tábor célját nemcsak a nemzeti identitás megerősítésében látta, hanem a fiatalok képzésében, melynek területei a közös együttműködés, az önkéntes tevékenység, amely által együtt munkálkodhatnak a magyarság örökségének megőrzésén és továbbvitelén.

A tábor szakmai programját Hideghéthy Andrea szakmai vezető, tréner dolgozta ki, aki a felvidéki Szövetség a Közös Célkort társulás ügyvezető igazgatója. A tábor tematikus programjai alatt a fiatalok elsajátították a helyes kommunikáció módját, ízelítőt kaptak az életvezetési tanácsokról, illetve az önismerettel kapcsolatban. A szervezők reményei szerint a fiatal táborozók nemcsak azt tanulták meg, hogy miként segítsék azon civil szervezeteket, amelyekhez tartoznak, hanem azt is, hogy a KCSSZ által, az egész Kárpát-medence területén megszervezésre kerülő nagyobb eseményeken hogyan tudnak hatékonyan önkéntes munkát végezni. A szakmai munka megvalósításában részt vett Márton Zsuzsanna és Kuti Zsolt is.

Az adai táborban voltak visszatérő táborozók is, akik már az első tábor alkalmával részt vettek egy képzésen. Dicséret illette az összes fiatalt, akik az egész hetes rekkenő hőség ellenére is kitartóan, érdeklődve vettek részt az előadásokon és közös foglalkozásokon.

 

  

 

A tábor életrehívásának kitűzött célja volt az ifjúsági tagozat megalakítása a KCSSZ-en belül, ezért a mostani tábor programjában helyet kapott ennek a kidolgozása a fiatalok véleménye alapján, hogy miként képzelik el az Ifjúsági tagozat működését a KCSSZ-en belül.

A tartalmas szakmai programok sorát gazdagította Király Emese pszichológus, aki az önismeret rejtelmeibe, míg dr. Kulcsár Sarolta egytetemi oktató életvezetési tanácsokkal látta el fiataljainkat.

A tábor mindennapi életében természetesen helyet kapott a kikapcsolódás és a szórakozás is. Emellett a fiatalok megismerkedhettek a délvidéki, vajdasági történelemmel, a helyi gasztronómiával, a kulturális és az egyházi élettel.

A nyitó programok keretében a csapatépítő játékokat követően Maksó Éva, a Szarvas Gábor Könyvtár igazgatója mutatta be Ada községet a fiataloknak és azon belül körbe kalauzolta őket, és így alkalmuk nyílt megtekinteni a katolikus és pravoszláv templomot, az általános iskolát és a tájházat is.

A táborozók betekintést kaptak a Vöröskereszt – Ada munkájába Velez Teodóra, az adai szervezet titkárának vezetésével. A vöröskereszt önkéntesei balesetet szimuláltak, s a mentés lépéseit és feladatait is ismertették a közönséggel.

Látogatást tett a táborban Kerepes Árpád, a Kincse elnöke, a kishegyesi Vöröskereszt titkára, aki ajándékokat is hozott a táborozóknak.

Meghívást kaptunk vacsorára Sóti Évától, az Aranykapu Művelődési Egyesület elnökétől, amit az adai Tájházban fogyaszthattunk el. A helyi kemencében sült langallót zsírral, tejföllel, hagymával és gyümölcsökkel kínálták az egyesület tagjai. A szépen megterített asztal, a vendégszeretet és a tájházban tett látogatás színesítette programot. A vajdasági élet őrzött kincseinek a megismerése után a jókedv és a vidámság kapott helyet, s a társaságból többen táncra is perdültek, s tanították a társaikkal a helyi néptánc lépéseit.

Szeretettel fogadtak bennünket Tiszakálmánfalván is, ahol Milánovics Ottília, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke köszöntött, s ebéddel kedveskedett számukra az egyesület tagjaival. A kedves, barátságos, figyelmes fogadtatás nagyon jól esett a fiataloknak és a vezetőknek is. Emellett Tisza Kálmán életével is megismerkedhettünk egy filmvetítés által. A látogatás napja éppen Nagyboldogasszony napjára, Szűz Mária mennybemenetelének napjára, a katolikus egyház legnagyobb Mária ünnepére esett, s a fiatalokkal részt vettünk az ünnepi szentmisén a tiszakálmánfalvi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomban. (A fiatalok közül többen áldoztak is.)

 

Utána Péterváradra kalauzoltak minket, ahol a Duna partján megismerkedtünk a péterváradi erőd kihagyhatatlan történelmi és kulturális nevezetességeivel.  Megnéztük az erőd vízellátását biztosító kutakat és a katakombákban is színes történeteket hallhattunk az idegenvezetőnktől, aki Kiss Gyula volt, az Újvidék városának egyetlen magyar képviselője, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében. A rekkenő hőségben igazán felüdítő volt a katakombák hűvösében tett séta. Majd Újvidék városával ismerkedtünk. Újvidék a Duna bal partján fekszik, Dél-Bácska, így az Alföld szerves része, s a Városháza tanácstermét is volt módunk megtekinteni Kiss Gyula vezetésével. Megtudtuk, hogy a Szabadság tér egyik oldalát foglalja el a neoreneszánsz stílusú Városháza impozáns épülete, mely 1895-ben Molnár György újvidéki építész tervei alapján készült el. Szerbia második legnagyobb városa nagy hatást gyakorolt fiataljainkra, akik kifejezték, hogy szívesen visszatérnének ebbe a nyüzsgő, magyar és balkáni jellegzetességeket mutató városba.

A II. Kárpát-medencei ifjúsági tábor ideje alatt Adán kegyelettel hajtottunk fejet Krizsán Vilmos, a VANCSESZ néhai elnöke, a KCSSZ alapító tagja és Sóti Ernő, az Aranykapu Művelődési Egyesület néhai elnöke sírjánál.

A tábor záró programjában a helyi szervezetek politikai és civil vezetőivel ismerkedtek meg a fiatalok. A vendégeket Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke, Hideghéthy Andrea, a tábor szakmai vezetője és házigazdaként Szabó Dóra, a KCSSZ délvidéki régiójának felelőse köszöntötte.

Az „Élő könyvtár” címet viselő programban a fiatalok kérdeztek és a beszélgetésben részt vettek: Rigó-Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Világos Tibor, a MOCSE elnöke, Cservenák Kancsár Izabella, „3+” Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Sóti Éva, az Aranykapu Művelődési Egyesület, Ada elnöke, Kiss Eleonóra, a   Bölcső TINCSE alelnöke, Szorcsik B. Renáta, Tűzsziget-TINCSE Ada alelnöke és Tiboldi Beáta, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke.

Tapasztalataink szerint és a táborozók elmondása szerint nagyon ízlett nekik a helyi gasztronómia, ám a kedves fogadtatás még jobban eső érzés volt számukra. 

Köszönetünket fejezzük ki Világos Tibornak, a MOCSE elnökének, aki a helyszín biztosítását vállalta magára, valamint Szabó Dórának, a KCSSZ délvidéki régiójának felelősének, hogy a tábor ideje alatt gondoskodott a fiatalokról, illetve segítőinek Török Beátának, a Tűzsziget-TINCSE Ada elnökének és Cservenák Kancsár Izabellának, „3+” Nagycsaládosok Egyesületének elnökének.

 

Bízunk benne, hogy a táborozók kellemes és szép emlékekkel tértek haza.

A tábor támogatói voltak a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács.