Győri Margit, akit mindenki csak Gitának hív, a FEMIT ifjúsági szervezet elnöke. Tevékeny, karizmatikus vezető, nem utolsósorban cserkész, aki szívén viseli mások sorsát. Az elmúlt évtizedekben egyre tudatosabban kapcsolódott be a felvidéki magyar közösségi tevékenységekbe. 2023-ban pedig kiérdemelte a Pogány Erzsébet-díjat. A Felvidék.ma-nak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy azt csinálja, amit szeret, s megtalálta a helyét.
Hogyan került a civil életbe és a közösségi munkába?
A cserkészszövetség által kerültem a közösségi életbe 1996-ban. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség főállású alkalmazottja voltam 2006-ig. Én lettem a szervezet könyvelője, de mellette szerveztem a rendezvényeket, kivettem a részem a forrásteremtésből, adományszervezésből is. Emellett a működtetéssel összefüggő háttérfeladatokat is elvállaltam. Vitéz László sokat tartózkodott Szepsiben, így engem Dunaszerdahelyen jól beledobtak a mély vízbe.
Akkor már cserkész volt?
Nem. Egy év után tiszteletből cserkésszé fogadtak, merthogy a munkámmal bizonyítottam, hogy igenis ott vagyok a mozgalomban, s szeretem a cserkészetet. Aztán megkérdezték, akarok-e cserkész lenni. Igent mondtam, Vitéz László átadta a nyakkendőjét. Később fogadalmat is tettem, életem végéig cserkész maradok.
S úgy is él, mint egy cserkész: szereti a természetet és a hazáját, fontos számára a testi-lelki egészség, hisz Istenben és önmagában…
Becsületes vagyok és segítőkész. A cserkésztörvényeket a mindennapokban is alkalmazom, ezért is érzem úgy, hogy rózsaszín ködben vagyok. Nem tapasztalok semmi rossz megnyilvánulást senki részéről. Könyvelői irodám van, ahol alkalmazottaim is vannak, s úgy érzem, hogy szeretnek. A közösség is befogad. Azt csinálhatom, amit szeretek, megtaláltam a helyemet.
Vitéz László cserkészvezető által ismerte meg Pogány Erzsébetet. Miként alakult a kapcsolatuk?
A Szövetség a Közös Célokért társulás 2002-es indulásától segítettem a magyarigazolványok ügyintézésében. Nagyon jó barátságba kerültem Erzsivel, sokat segített nekem a munkám során, mindig, egészen élete végéig. Később, önként otthagytam a cserkészirodát. Megfogalmazódott bennem, hogy a fiatalokkal kellene foglalkoznom, ezért 2006-ban megalapítottam a FEMIT-et (Felvidéki Magyar Ifjúsági Társulás). Erzsi, ha azt érezte, hogy már lankad a kedvem, akkor meghívott, hogy menjek vele. Vitt magával, és ettől mindig új lendületet kaptam. Olyan erőt éreztem, hogy valaki segíti a munkámat, s mellettem áll. Így sokkal könnyebb volt. Persze a FEMIT-tagok is mellettem vannak, de Erzsi volt a mentorom, sok tapasztalatot szereztem tőle, amit át tudok adni a FEMIT-tagoknak.
Szervezetük egy ilyen tanács megfogadásával vált tagjává a Családláncnak, illetve a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ). Mit hozott ez a FEMIT-nek?
Elsősorban nagyon nagy lendületet. Ugyanis éppen ott tartottunk, hogy mit is kezdjünk magunkkal. Próbáltunk gyűjteni külföldi gyógykezelésre, visszaéltek vele a családok. Lankadtunk. Aztán bekapcsolódtunk a KCSSZ-be, s rögtön kinyílt a világ. Egy csomó szervezettel kerültünk kapcsolatba, megkerestek bennünket, hogy szervezzünk közös rendezvényeket. Nagyon jó a kapcsolatunk a tiszavasváriakkal vagy a mosonmagyaróváriakkal. Meghívókat kapunk a tagszervezeteink akcióira, mi is hívunk magyarországi vendégeket. Nagyobb így a mozgásterünk. De a KCSSZ-en keresztül szorosabb kapcsolatba kerülünk a felvidéki szervezetekkel is. Tájékozódunk, tapasztalatokat cserélünk. Mindenféle kérdésekkel fel tudjuk egymást hívni, szívesen segítenek, ha valamire szükségem van, ami kölcsönös.
A FEMIT-tel tehát előadásokat, kirándulásokat, táborokat szerveznek. Mint ahogyan arról gyakran tudósítunk is, szakképzett emberek segítségével iskolákban is tartanak pszichológiai témájú előadásokat, pályaválasztási tréningeket. 2013-ban Rimaszombatban nyílt meg a Kontrasztkiállítás, amely az alkohol-, drog-, s egyéb függőségekre irányította a figyelmet, sokan látták ezt a nem mindennapi tárlatot. Hogyan emlékszik erre vissza?
Szervezetünkben mindig arra törekszünk, hogy a fiatalok érdekében tegyünk valamit. A Kontrasztkiállítást egy magyarországi lelkész, Százvai László hozta létre, ami hét témát dolgozott fel. A magyar híradóban hallottam róla, s úgy gondoltam, hogy ezt a Felvidékre is át kell hozni. Elmentünk Debrecenbe megnézni, ahol megerősödtem szándékomban. Dunaszerdahelyen kezdtünk neki helyet keresni, a polgármester úr mellettünk állt, 3000 látogatója volt, mindenki megdöbbent. Ezért meg is kaptuk a Polgármesteri-díjat. Aztán elvittük Rimaszombatba is, ahol 1500 látogatója lett öt hónap alatt. A FEMIT legjelentősebb tevékenysége volt ez.
Az ezt követő tíz évben is jelentős rendezvényeket hoztak tető alá, amelyek mindig a család fontosságára, az egészséges életmódra, a szenvedélybetegségre irányulnak. Mi mindenbe kapcsolódnak még be?
Minden évben szervezünk konferenciát. Ilyen volt az Ép testben, ép lélek vagy Tehetek érted valamit? címmel a pedagógusoknak, társadalmi szervezeteknek rendezett konferencia. Tavaly Lélekszeletek címmel oktatás- és nevelésfejlesztő találkozónk volt. Feldolgozunk egy-egy szakmai témát. Szívügyemnek tekintem, hogy kövessem a SZAKC tevékenységét is, s jelen legyek a társulás rendezvényein. A felvidéki szervezetek közül továbbra is velük működünk együtt a legjobban Erzsi halála után is. Szeretném is itt megköszönni Hideghéthy Andrea jelenlegi igazgatónak és a SZAKC-nak a segítségét, sokat köszönhetünk neki. Szívesen juttatjuk el az információkat a családokhoz. Segítjük az ifjúságot a társadalmi életben való eligazodásban.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy a Pogány Erzsébetről elnevezett díjat idén Ön veheti át?
Nekem a Pogány Erzsi egy ikon. Nagyon szerettem őt, mint említettem, sokat köszönhetek neki. Megjelent róla egy kiadvány, a szobámba kitettem, így mindennap látom őt. Sokszor emlegetem, s nagyon hálás vagyok neki. Amikor tudomásomra jutott, hogy én kapom a díjat, alig akartam elhinni, hogy én erre méltó vagyok, hogy valami különlegeset tennék. Erzsi különleges volt. Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy ezt nekem ítélték.
