Megjelentek a Szülőföldön magyarul program 2023-as felhívásai

Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása – jelentette be Potápi Árpád János kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette: az alapvető nemzetpolitikai és nemzetstratégiai célokat a háború okozta nehéz gazdasági helyzetben sem adják fel,

az anyanyelvi oktatás minden külhoni régióban a közösség megmaradásának garanciája.

Rámutatott: a támogatásról még az első Orbán-kormány idején döntöttek, és a státustörvény alapján a 2002/2003-as tanévtől biztosítják a közoktatás területén a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást.

A cél, hogy a szülők magyar tanítási nyelvű iskolába írassák a gyermekeket. Azok a gyermekek, akik ilyen intézménybe járnak, nagyobb eséllyel tartják meg magyar identitásukat – húzta alá Potápi.

A támogatás összege eddig 22 400 forint volt, ez most 100 ezer forintra emelkedik.

A juttatást mindig az adott tanév után folyósítják, azt még idén, a tervek szerint augusztus-szeptemberben megkapják az érintett családok.

A támogatást azok az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és muravidéki bölcsődések, óvodások, általános és középiskolás diákok, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók kaphatják, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban, illetve nevelésben vesznek részt.

A felhívások elérhetőek keddtől a www.kulhonimagyarok.hu és a www.bgazrt.hu honlapokon.

Potápi közlése szerint a külhoni partnerek lebonyolítóként vesznek részt a programban. Minden régióra külön felhívást hirdetnek, amely tartalmazza azt a címet, ahová a kérelmet el kell juttatni.

Jelen felhívás alapján a 2022/2023-as tanévre igényelhető támogatásokra 2023. április 11. – 2023. május 24. közötti időszakban lehet a támogatási kérelmeket benyújtani.

A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma: 2023. május 24.

A Felvidéken az adatlapok beszerezhetők:
a) gyűjtőhelyeken (pontos jegyzék a www.szmpsz.sk honlapon található):
– a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában (945 01 Komárno, Kúpeľná 6./Komárom, Fürdő utca 6.) vagy az SZMPSZ Galántai RPK irodában (924 00 Galanta, Z. Kodálya 2367/49. /Galánta, Kodály Zoltán utca 2367/49.)
b) intézményekben – az intézményeket kérjük, hogy a gyűjtőhelyekre bebiztosított adatlapokat vegyék igénybe.
c) Kizárólag indokolt esetben (pl. elrontott adatlap esetében) letölthető a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (a továbbiakban: SZMPSZ) honlapjáról, a www.szmpsz.sk címről is

A támogatási kérelem benyújtásával kapcsolatos kérdésekben az alábbi elérhetőségen kérhető tájékoztatás: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Zväz maďarských pedagógov na Slovensku
Cím: Elektrárenská 2., P.O. BOX 49.,  945 01 Komárno
Tel: 035 777 82 73, 0911 768 213 (munkanapokon 13.00 – 15.00 között)
E-mail: bga@szmpsz.sk

A nemzetpolitikai államtitkár hozzátette: a korábbi 4 hét helyett most 6 hét áll rendelkezésre a benyújtásra. Az elbírálást követően a támogatás folyósítása banki átutalással történik. Ismertette: a 2021/2022-es tanévben 211 246 gyermek és fiatal részesült a támogatásban.

Potápi Árpád János felidézte, 2010-től az óvodások számára is biztosítják a támogatást, amelyet 2021-ben a bölcsődések számára is megnyitottak és a hallgatói támogatás összegét is 22 400 forintra növelték.

A program újabb átalakítását a kárpátaljai régióval kezdték és a kárpátaljai magyar gyermekeknek és fiataloknak már az idei év elején 100 ezer forint összegű támogatást biztosítottak a korábbi 22 400 forint helyett.

A nemzetpolitikai államtitkár beszámolt arról is, hogy a bölcsődétől a felsőoktatásig támogatják a külhoni magyar oktatási hálózatot.

50 magyar középiskola, kollégium és szórványkollégium, 8 külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, magyar kar működtetéséhez nyújtanak állandó támogatást – ismertette.

A Nemzeti Újrakezdés Program keretében segítik az oktatási fejlesztések, programok, rendezvények megvalósítását, ami évi több mint 300 tevékenységet jelent. Kitért arra is, hogy több mint 1200 oktatási célú külhoni beruházás megvalósításához járultak hozzá az elmúlt időszakban. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program révén csaknem 900 óvoda és bölcsőde épül, jön létre, illetve újul meg a külhonban. A tematikus évek keretében számos módszertani fejlesztést valósítottak meg a külhoni oktatási intézményekben, különböző felhívásokat hirdettek a diákok számára, a Miénk a város keretében idén közel 1500 gyerek játszott – sorolta.

(mti/Felvidék.ma)