KJI Nyári egyetemi felhívás 2023

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2023-ban immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a hallgatókat, doktoranduszokat, pályakezdőket, akiket érdekel a külhoni magyarság jog- és érdekvédelme.

Alapvető információk:

– a nyári egyetem helyszíne: Budapest Belvárosa

– a nyári egyetem időpontja: 2023. július 9. (vasárnap) és július 13. (csütörtök) között, a szakmai programok július 10-12. között kerülnek megrendezésre

– kiket várunk: elsősorban olyan hazai és külhoni, 20-30 év közötti joghallgatókat vagy más társadalomtudományi képzés hallgatóit, PhD hallgatókat, fiatal kutatókat, gyakorló szakembereket, akik elkötelezettek a külhoni magyarság jogainak és érdekeinek védelme iránt

– részvételi feltételek: a nyári egyetemen a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjával legfeljebb 20 hallgató ingyenes részvételét tudjuk biztosítani (képzés díja, szállás, étkezés, rendezvényeken való részvétel).

– jelentkezési határidő: 2023. május 15. (hétfő), elektronikus formában, a jogvedo.intezet@kji.hu emailcímen

– jelentkezés mellékletei: regisztrációs ív; magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz; rövid motivációs levél; hallgatói jogviszony igazolás vagy diploma másolata.

– résztvevők kiválasztása: online interjút követően (2023. május 15-19. között, egyeztetett időpontban), legkésőbb 2023. május 31. napjáig

– kapcsolat: dr. Köböl-Benda Vivien – benda.vivien@kji.hu; +36-20-618-4411

A jelentkezéshez szükséges regisztrációs ív az alábbi linkről tölthető le:
Regisztrációs ív letöltése

Kisebbségvédelem Európában – felhívás