Most még nagyobb szükség van a szeretettáskákra

Tavaly januárban hirdette meg a Szövetség Nőtagozata az első jótékonysági akciót, melynek során a nehéz körülmények között élő nők számára higiéniai csomagokat gyűjtöttek. Az Egy táska női szeretet névre keresztelt kampány sikeresen szólította meg a társadalmilag érzékeny, segítő szándékú embereket és felhívta a figyelmet az akkor még tabunak számító menstruációs szegénység problémájára. A kampánynak hála a szlovákiai magyar közbeszédben is egyre többször hallani a témáról és annak fontosságáról.

A szervezők egy éve 734 szeretettáskát juttattak el a megfelelő kezekbe. Mivel a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzet tovább nehezítette a menstruációs szegénységben élők helyzetét, idén is folytatják a gyűjtést. Egyre több olyan nő él közöttünk, akinek választania kell az étel, a fűtés és a menstruációs termékek között. A fiatal lányok emiatt napokra kimaradoznak az iskolából, a menstruációs termékek hiánya komoly egészségügyi gondokat okozhat, nehezíti a munkavállalást, megtépázza a nők önbizalmát és lehetőségeit.

A Nőtagozat ezért hirdeti meg ismét az adománygyűjtő akciót, melyet a civil szféra bekapcsolásával, a Szövetség a Közös Célokért, PRO LE-TI és East Is East szervezetekkel együttműködve bonyolít le, és természetesen további szervezetek bekapcsolódását is örömmel veszi.

Az előző évi kampány során 52 gyűjtőpontra összesen 734 szeretettáska érkezett.

„Rengetegen csatlakoztak a gyűjtéshez, rendkívül sikeres is volt, s már akkor többen felajánlották segítségüket a következő kampányra is. Nehéz időkben kell a legtöbb jó szándék, s hisszük, hogy ez a felvidéki közösségben benne van” – mondta el Bauer Ildikó, a kampány ötletgazdája, a Nőtagozat alelnöke.

„Fontosnak tartottuk, hogy az idei gyűjtés olyan segítőkész civil szervezetek által történjen, akik tavaly is önzetlenül felajánlották segítségüket. Általuk pontosabb képet kapunk a nők helyzetéről, valamint arról, hogy régiónként mennyien szorulnak segítségre” – nyilatkozta Gergely Papp Adrianna, a Nőtagozat elnöke.

Az idei kampány január 20. és március 5. között valósul meg. Idén is lehet szeretettáskát készíteni és várják azoknak a nőknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy a környék adakozni vágyóitól begyűjtik az adományokat.

A szervezők célja, hogy a beérkezett adományokat a lehető legközelebb, lehetőleg helyben juttassák el a rászorulókhoz, de ahogyan tavaly is, idén is együttműködnek az iskolákkal, az egyházi szervezetekkel és a községi, városi hivatalok szociális osztályaival.

A Szövetség Nőtagozata a menstruációs szegénységben élőket szakemberek bevonásával szeretné felkutatni, mivel ez egy olyan feltáratlan terület, amelyről szinte semmilyen konkrét felmérés nem készült annak ellenére, hogy a probléma adott, és sok nőt érint. A menstruációs termékeket a szociális otthonokban, iskolákban és egyetemeken, hajléktalanszállókon számos országban az állam biztosítja, itt az ideje, hogy Szlovákia is előrelépjen ebben a tabutémában. A Nőtagozat a kutatás eredményeire építve javaslatot dolgoz ki a probléma enyhítésére.

A gyűjtésben és a táskák eljuttatásában segíteni szándékozók egy egyszerű űrlap kitöltésével tehetik meg.

(Szövetség Nőtagozata/Felvidék.ma)