Doktori ösztöndíj – önköltséges képzésre besorolt hallgatóknak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet azon, szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára, akik a 2021-es felvételi eljárásban magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra. A kiírók az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.

Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű személy, aki a 2021-es évben valamely magyarországi felsőoktatási intézmény nappali munkarendű PhD/DLA képzésére jelentkezett, azonban a doktori felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján csak az önköltséges képzésre került besorolásra. Az ösztöndíjat elnyerő, önköltséges hallgatók állami ösztöndíjas doktori hallgatói státuszt kapnak.

A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvétel pályázati úton történő elnyerésének feltétele, hogy a pályázó olyan nappali munkarendű doktori képzésre jelentkezzen, melyre az adott felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató fogadására jogosult (azaz a képzés első évfolyamára a 2021/2022-es tanévben magyar állami ösztöndíjjal támogatott keretszám került meghirdetésre). A pályázók részére erről a felsőoktatási intézmény/doktori iskola nyújt tájékoztatást.

A ösztöndíj havi összege a képzési és kutatási szakaszban 140.000,- Ft/hó, a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.000,- Ft/hó. emellett a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000 Ft.

Azok a 2021. évi doktori felvételi eljárásban a magyarországi felsőoktatási intézmény doktori iskolájába jelentkező, a tanulmányaikat a 2021/2022-es tanévben az I. évfolyamon megkezdő személyek pályázhatnak, akik

nappali munkarendű doktori képzésre jelentkeztek és a felvételi eljárásban az önköltséges képzésre kerültek besorolásra, és szülőföldi (szlovákiai, csehországi azaz valamely szlovákiai vagy csehországi államilag elismert felsőoktatási intézmény részéről kiállított) vagy magyarországi felsőfokú, mesterszintű (vagy ennek megfeleltethető pl. osztatlan képzéses) diplomával rendelkeznek.

A pályázatok elektronikus beadásának határideje: 2021. augusztus 8., 23:59.

Pályázni a https://martonaronurlapok.elte.hu oldalon, egy rövid regisztrációt követően lehet a pályázatnak a megfelelő pályázati adatlapon.

Az érdeklődők további részletes felvilágosítást kaphatnak a pályázati kiírásról, illetve az elektronikus adatlapról a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodája munkatársától: Szalai Erika, e-mail: komarom@szakc.sk, telefon: 0908-116-931.

https://martonaronurlapok.elte.hu/