Legnagyobb történelmi tragédiánk után százegy esztendővel a magyarság elment a falig, nincs már hova hátrálni – vallja Csóti György, a rendszerváltó MDF, majd a Fidesz–KDNP egykori parlamenti képviselője, Magyarország volt zágrábi nagykövete, jelenleg a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója. Hova vezetett az úgymond kis lépések politikája? Mi lehet megmaradásunk garanciája, különösen egy olyan nemzetrész esetében, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tekint az ország külügyi államtitkára? Nemzeti összetartozás napját ünnepelünk, vagy trianoni országvesztést gyászolunk június negyedikén? Ezekről (is) faggattuk Csóti Györgyöt, akinek vezetése alatt a KJI immáron a tizedik nyári egyetemére készül…
2015-ben, a Kisebbségi Jogvédő Intézet élére történt kinevezését követően úgy értékelte a kisebbségi jogvédelem helyzetét, hogy az kritikán aluli a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján, mert még a papíron vállalt minimális szintű jogvédelmi garanciákat sem tartják be. Hogyan látja most a helyzetet? Mely pontokon sikerült eredményeket elérni, s miben vallottunk kudarcot?
Mélységes sajnálattal kell megállapítani, hogy érdemi előrelépés sehol nem történt, sőt a Kárpátalján drasztikus visszaesés következett be. Most kizárólag a jogvédelemről beszélek, mert
a külhoni magyarok kulturális és életszínvonalbeli helyzete a magyar kormány hathatós pénzügyi-gazdasági támogatása révén minden elcsatolt területen javult. Ez nagyon fontos körülmény, de csak a túlélés esélyeit javítja, nem adja meg a szülőföldön maradás garanciáját.
Ezt ugyanis csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja. Teljes körű alatt a személyi elvű, kulturális és területi autonómia kombinációját értem, hol melyik szükséges és elérhető.
Ugyanakkor némi előrelépés történt a jogvédelem területén Felvidéken és Erdélyben, ott élő honfitársainkkal közösen folytatott jogvédelmi harc eredményeként. Számos pert megnyerünk anyanyelv és nemzeti szimbólumok használata területén, magyarsága miatt fizikai és verbális bántalmazásnak kitett honfitársaink esetében, de néhány más esetben is. Sajnos sokszor pervesztesek vagyunk a legmagasabb igazságszolgáltatási testületeknél is, az ilyen eseteket azonban jó eséllyel kivisszük a nemzetközi fórumokra, leginkább a strasbourgi Európai Jogok Emberi Bíróságához, valamint a Luxemburgban székelő Európai Unió Bíróságához.
A kis lépések politikáját, avagy a „magyar modellt” egyik írásában a kudarcok közé sorolta. Nagy lépéseket ugyanakkor emberemlékezet óta nem láttunk a trianoni utódállamokkal szemben, azzal együtt, hogy véleményünk szerint a jelenlegi magyar külügyminiszter talán Kánya Kálmán, Kállay Miklós óta a magyar diplomácia legkiemelkedőbb vezetője. Miért vagyunk örökös botladozásokra ítélve a kis lépéseinkkel, mikor ennek láthatóan nincs foganatja, a szlovák fél mintha nem óhajtaná azonos módon viszonozni a Magyarország által az elmúlt 10 évben folyamatosan nyújtott baráti jobbot… A számunkra életbevágó létkérdéseket a szlovákok ugyanis szó nélkül lesöprik az asztalról, s a legkisebb rezdülésre is a pozsonyi nagykövet berendelésével reagálnak…
Nehéz erre jó szívvel és őszintén válaszolni. Azonban más válasz nem lenne elfogadható. A kisebbségi sorsba kényszerített őshonos nemzeti közösségek alanyi jogon járó kollektív jogait (egy szóval: az autonómiát) három feltétel teljesülése esetén lehet biztosítani.
1. Az adott közösség elszánt akarata, harca, áldozatvállalása.
2. Megfelelő helyi jogalap, vagy vonatkozó nemzetközi gyakorlat az adott ország politikai környezetében.
3. A többségi nemzet önkéntes, vagy külső kényszerítő erő hatására történő beleegyezése.
Ezekből jelenleg csak a második feltétel vagylagos része teljesül. A meghatározó, a legfontosabb az első feltétel teljesülése lenne. Ha ez megvan, a harmadik előbb-utóbb meglesz. Ezt kifejteni ebben az interjúban lehetetlen, csak rövid utalásokat teszek.
A felvidéki magyarokat az elmúlt évszázadban annyi trauma és csalódás érte, hogy érthető az apátiájuk, passzivitásuk, látszólagos beletörődésük. Érthető, de nem elfogadható.
Elfogadása ugyanis a nemzetrész pusztulásához vezet. Asszimiláció, vagy elvándorlás. Ez az alternatíva ebben az esetben. Fel kell venni a harcot, a szó tágabb értelmében. A legelső, hogy mindenki menjen el szavazni az egyetlen magyar (gyűjtő)pártra! Törvényes keretek között „kiabálni” kell az Európa-szerte működő autonómiaformák helyi megvalósításáért. Kulcsszavak: összefogás és elszánt akarat. Ha ezek megtörténnek, akkor a nemzetközi közvélemény kénytelen lesz odafigyelni, és akkor a mindenkori magyar kormány is több politikai segítséget tud nyújtani. Ezáltal teljesülhet mindhárom feltétel.
Ilyen körülmények között – például hogy a szlovák külügyi államtitkár egyenesen biztonsági kockázatot lát bennünk – hogy tudunk előrelépni a kényes témákban? Amilyenek például a Beneš-dekrétumok és ezzel együtt a kárpótlási ügyek, az állampolgársági ellentörvény?
A fent említett feltételek közül az első mielőbbi megteremtésével. Elszánt politikai harc teljes körű magyar összefogással.
És mit tud tenni, milyen lehetőségei vannak a KJI-nek, hogy ezekben a kérdésekben valamit mégis lépni tudjunk, hiszen ezek gyakran konkrét, egyéni jogsértéseket jelentenek s így úgymond a KJI asztalára tartoznak?
A kárpótlási ügyekben jó úton haladunk. Lassan, de biztosan megyünk előre. Bár tudom, a titkosszolgálatok jól dolgoznak, mégsem teríteném ki most az összes kártyánkat. Csak arra kérek minden felvidéki érintettet, éljen Szlovákiában, vagy bárhol a világon, forduljon hozzánk bizalommal. Már több ezren megtették az elmúlt években, de egyelőre csak néhányuk ügyét sikerült elindítani. Nagyon összetett, bonyolult kérdésekről van szó több mint hetven esztendő távlatából.
Az első sikerek után azonban lavinaként beindul majd a többi is. Nemzetközi fórumon döntenek majd Szlovákiára nézve kötelező jelleggel.
Állampolgársági ügyekkel is foglalkozunk, de ez és a Beneš-dekrétumok kérdése a politika asztalán oldható meg.
A 2018-ban megjelent „Magyarok Európában” című kötetének előszavában Duray Miklós úgy fogalmaz: „Csóti György szövegei nem hagynak bennünk kétséget afelől, hogy a nemzet az egy test, függetlenül az államhatároktól, a haza pedig az, amit összefüggően lakik a nemzet, és a haza valahol az etnikai határnál végződik”. Természetesen még nem ismertek az épp folyó népszámlálás eredményei, de ebben az esetben a haza sajnos egy folyamatosan szűkülő-zsugorodó hazát jelent. Ön szerint jól van ez így? Nem öngyilkos felfogás eleve arra kondicionálni magunkat, hogy tudomásul vegyük, belenyugodjunk népességfogyásunk következményeibe? Szabad-e feladnunk egyetlen négyzetcentimétert is, ha pedig igen, meddig hátrálhatunk, hol ütközünk Herderbe és az ő jóslatába? Nem inkább az a felfogás volna a követendő, amit a zsidók is vallottak, s kétezer év után, szinte tökéletes történelmi anakronizmusként, visszaszerezték ősi hazájukat?
A kérdésben ott van a válasz. Nincs már hova hátrálni, kényszerűségből már elment a magyarság a falig. Vállalni kell a harcot.
Hogyan? Mit tehetünk, sőt: mit vagyunk kötelesek tenni azért, hogy a herderi jóslat ne teljesedjék be?
Felszámolni a belső megosztottságot. A fenti haza-fogalomból kiindulva, a teljes magyarlakta területen a Kárpát-medencében.
Minden magyar felelős minden magyarért. Ez tudatosuljon mindenkiben.
Összefogva és áldozatokat vállalva minden sikerülhet, széthúzással azonban elforgácsolódunk. Legfontosabb az anyanyelv korlátlan használatának biztosítása a születéstől a halálig, az élet minden területén. Kultúránk ápolása, magyarságunk vállalása mindenhol és minden körülmények között, például a népszámláláskor. Ilyen magatartással kivívjuk a velünk élő más nemzetek, sőt a külvilág elismerését, megkönnyítjük politikusaink küzdelmét az egyenjogúság kivívásáért, és a herderi jóslat a történelem lomtárába kerül.
Tavaly szeptemberben Vizi E. Szilveszter után Önt választották a Magyar Atlanti Tanács elnökévé. Ennek eredeti küldetése az volt, hogy előmozdítsa Magyarország NATO-csatlakozását, valamint elősegítse az euroatlanti elvek és értékek minél szélesebb körű elfogadását a magyar társadalomban, s mai céljai közt is az euroatlanti elvek integrálása az egyik legfontosabb. A jelenlegi geopolitikai játszmákat, valamint legerősebb „szövetségesünket”, az USA-t, annak bel- és külügyi hanyatlását tekintve ki őrködik még ezen elvek fölött?
Keserűen, de büszkén mondom: Magyarország, a magyar kormány, de merem remélni, a Kárpát-medencei magyarság túlnyomó többsége. Vannak szövetségeseink, mindenekelőtt a lengyelek, majd szlovén, olasz, osztrák, cseh, bajor, spanyol stb. politikai pártok, és meggyőződésem szerint az európai lakosság csendes többsége is. A felszínen azonban, a kormányzó politikai erők körében meglehetősen egyedül vagyunk. A harc azonban nem reménytelen.
Deák Ferenc azt mondta, igaz ügyért akkor is harcolni kell, ha már nincs remény. Itt azonban még van remény.
Június negyedike: elsősorban gyásznap, vagy inkább nemzeti összetartozás napja? Vagy mindkettő? Lehet egyáltalán mindkettő? Nem lenne helyesebb 364 napon át a nemzeti összetartozás napját megélni, s egy, egyetlenegy napon – június negyedikén – gyászolni? Egyáltalán: sikerült nemzetünknek tisztességesen elgyászolnia Mohács óta legnagyobb tragédiáját? Mert ugye enélkül nincs lelki gyógyulás…
Mindkettő: gyásznap is, meg a nemzeti összetartozás napja is. Amíg magyar él a Földön, gyászolja Trianont. (Illyés Gyula mondta: magyar az, akinek fáj Trianon.)
Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni, nem lehet feldolgozni. De bizonyos értelemben túl kell lépni rajta.
Meg kell mutatni a világnak: élünk és élni akarunk! Határokon is átívelve összefogunk, összetartozunk. A gyász pillanatában meg kell fogni egymás kezét, és világgá kiáltani: életben maradunk! A gyász közel hoz egymáshoz, ebből kell erőt merítenünk és feltámadni. Feltámadni a szó tág értelmében.
A tavalyi nemzeti összetartozás éve után az idei a nemzeti újrakezdés éve. 2022 Ön szerint lehet a folytatás éve, vagy valami egészen új világ jön, amit mi nem is igazán szeretnénk látni (tekintve, hogy parlamenti választások lesznek Magyarországon)?
A nemzeti újrakezdés éve lesz, más megközelítésben a folytatás éve.
Magyarországon belátható időn belül nem lesznek (általunk) nem kívánt változások. A magyar nép bölcsebb annál, hogy egy jó utat ismeretlennel váltson fel.
A mai Magyarországon nincs elfogadható, észszerű alternatívája a jelenlegi kormánynak. Lehet, hogy később lesz, de most nincs.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet idén immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemét – a járványhelyzetre tekintettel online formában. Nem sínyli meg ez az online formát a KJI nyári egyeteme mondhatni egyik védjegyének számító közvetlenséget, a „folyosói” disputákat? Hogyan tudják egyben tartani a KJI körül szerveződő csapatot – hiszen köztudott, hogy a nyári egyetem résztvevőivel később is igyekeznek fenntartani a kapcsolatot, együttműködést a szakmai munkában?
Tavaly meglepően jól sikerült az online forma. A XXI. század gyermekeinek ez nem idegen terület. Az előadások jól követhetők, kitűnően működik a kérdezz-felelek, és jól mennek az interaktív foglalkozások is. Kétségtelen, hogy a személyes találkozás többet jelent, de most ezzel kell beérni. Így is kialakulnak kapcsolatok, és több hallgatóval létrejön a későbbi együttműködés is. Mindenkit biztatok, jelentkezzen, még június 15-ig van rá lehetőség. Honlapunkon (www.kji.hu) és Facebook-oldalunkon minden információ megtalálható.
Mely témák állnak az idei nyári egyetem fókuszában, s kik lesznek e témák előadói?
Kiemelten foglalkozunk idén az Európa Tanács kisebbségvédelmi tevékenységével. Erre a soros magyar elnökség adott okot. Májustól fél évig kiemelt téma lesz Strasbourgban az őshonos nemzeti közösségek jogvédelme. Bemutatunk számos sikeres, vagy sikeresnek ígérkező jogesetet az Intézet gyakorlatából. Ezeket többnyire külhoni ügyvéd partnereink adják elő.
Bemutatjuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tevékenységét Szilágyi Péter miniszteri biztos és Erdélyi Rudolf vezérigazgató tolmácsolásában, természetesen a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) munkáját is több részletben. Európa tanácsi témában előad Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Kalmár Ferenc miniszteri biztos és Juhász Hajnalka, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke. Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke a Nemzeti kisebbségek megőrzése Európában című jelentést mutatja be. Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai-kommunikációs titkára a kárpátaljai magyarellenes megnyilvánulásokról szól majd. Kardos Gábor egyetemi tanár, Manzinger Krisztián és Nagy Noémi adjunktusok, valamint a KJI munkatársai arról beszélnek, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az őshonos nemzeti kisebbségek számára a nemzetközi fórumokon.
Fiala-Butora János, az MTA tudományos főmunkatársa ismerteti, milyen erőfeszítéseket teszünk a peredi népszavazás ügyének sikerre vitele érdekében az ENSZ fórumain és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Külhoni ügyvéd partnereink ismertetik jogvédelmi peres ügyeiket,
a Felvidékről Nagy Dávid érsekújvári ügyvéd fog beszámolni Falath Zsuzsanna ügyéről. Beszámolunk a felvidéki kárpótlási és az erdélyi restitúciós ügyekről,
valamint a székely politikai foglyok, Beke István és Szőcs Zoltán helyzetéről. Szombaton a hallgatók is kapnak lehetőséget rövid prezentációkra. Az online nyári egyetemre július 14. és 17. között kerül sor, és június 15-ig várjuk fiatal külhoni joghallgatók, PhD-jelöltek, kezdő jogászok és ügyvédek, valamint civil jogvédők jelentkezését. A téma iránt érdeklődő, más szakterületen tanuló felsőfokú intézményben tanulók jelentkezését is elfogadjuk. Feltételek a www.kji.hu honlapunkon találhatók.
A KJI nyári egyeteme sosem ér véget a zárónappal, mint utaltunk is rá, a későbbiekben is folytatják az együttműködést. Milyen konkrét programokkal segítik ezt elő a nyári egyetem folyamán, milyen lehetőségeket kínál erre az online tér az előadásokon kívül?
Általában tartunk interaktív foglalkozásokat is, a hallgatók rendszeresen szóhoz juthatnak kérdéseikkel, sőt, mint előbb említettem, rövid prezentációkat is tarthatnak. A korábbi hallgatók közül jelentkezés és kiválasztás alapján minden évben több gyakornokot foglalkoztatunk budapesti irodánkban. Ezek részben otthoni munkában végezhetők. Rendszeresen tartunk online megbeszéléseket külhoni partnereinkkel is, akik közül sokan hallgatóink voltak az elmúlt kilenc esztendőben.
Mit kell tudnunk e programsorozatról, mi a KJI nyári egyetemének célja?
A nyári egyetemek célja az elszakított nemzetrészek jogvédelmének erősítése a fiatalok és kezdők képzésével, ezáltal hozzájárulni erős jogvédelmi együttműködési hálózat kialakításához a Kárpát-medencében.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet működésének azonban „csak” az egyik – még ha vitathatatlanul is az egyik legfontosabb – pillére a tudományos munka és képzés. Mivel telnek a dolgos hétköznapok a KJI-nél, miután a nyári egyetem bezárta – az idén virtuális – kapuit?
Megfeszített munkával, amit szívesen teszünk, panasz nélkül, mert nálunk mindenki a fenti definíció szerinti hazáját és nemzetét szerető munkatárs. Állandó jogsegélyszolgálati irodákat működtetünk az elcsatolt területeken, az itt felmerült panaszokat feldolgozzuk, több tucat peres ügyet kezelünk helyi ügyvéd partnereinkkel szerte a Kárpát-medencében, a beérkező pályázatokat az alapítvány kuratóriumával közösen feldolgozzuk, évkönyveket és tudományos folyóiratot (Kisebbségvédelem címmel) szerkesztünk, konferenciákat rendezünk, részt veszünk kisebbségvédelmi rendezvényeken Európa-szerte, elmegyünk a legfontosabb külhoni nemzetpolitikai eseményekre (Tusványos, Gombaszög, Martos stb.), ott előadásokat tartunk, Tusnádfürdőn egész napos programot adunk, tovább nem sorolom.
A tavalyi évben már 19 jogsegélyszolgálati irodával (ebből 3 a Felvidéken) működött a KJI, helyi ügyvédekkel, szakemberekkel együttműködve. Milyen eredményekről, eseményekről tud beszámolni az elmúlt évből, milyen ügyekkel fordultak önökhöz, különösen a Felvidékről?
Kiemelten foglalkozunk – immár hosszú évek óta – a felvidéki kárpótlási és az erdélyi restitúciós ügyekkel. Ezeknél még sok eredményt nem tudunk felmutatni, de nagyon jók az esélyeink az Európai Unió Bíróságánál (Luxemburg), csak el kellene jutni odáig. Ugyanis mindig az adott ország igazságszolgáltatásánál kell kezdeni az ügyeket. Tagországi sikertelenség esetén, ami többnyire megtörténik, mennek tovább a perek Luxemburgba. Az ottani folyamatot pedig már elég jól előkésztettük. A siker valószínűsége nagyon magas.
A gondot azonban egyrészt az jelenti mindenhol, hogy 75 év távlatából nem minden családnak van kedve és bátorsága pereskedni. Másrészt nagyon kevés külhoni ügyvéd vállal ilyen pereket.
A Felvidéken folytatjuk a peredi népszavazás ügyét a nemzetközi fórumokon, és több szálon fut Falath Zsuzsanna jogsérelmeinek orvoslása. Mindkét esetet stratégiai fontosságú kérdésnek tartjuk. Az elsőnél a demokrácia alapelveinek és a szlovák törvények sárba tiprásáról van szó. A másik olyan durva etnikai diszkrimináció, amely tűrhetetlen egy európai országban. Ezek az ügyek a legszélsőségesebb sovinizmus megnyilvánulásai. Ezért bízunk a sikerekben az európai színtéren.
