Centralizált tudásbázist mutat be gróf Esterházy Jánosról a csehországi Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért

Esterházy János neve az utóbbi évtizedekben ivódott a köztudatba. Fontos, hogy beszéljünk róla és minden rendelkezésünkre álló csatornát igénybe vegyünk annak érdekében, hogy több emberhez eljusson mondanivalónk, küldetésünk, valamint az értékek, melyeket társulásunk képvisel.

A Facebook közösségi oldalon létrehozott profilunkkal építettük fel az online jelenlétünket. Követjük és kutatjuk azokat az információkat, amelyek segítenek minél jobban megismerni, megismertetni Esterházy János életét, hagyatékát mindenkivel, aki szeretné velünk együtt elősegíteni a boldoggá avatási, valamint rehabilitálási folyamatokat. Az Esterházy Társulás közösségi oldala ITT érhető el.

Észrevettük, hogy nem található olyan adatbázis az interneten, ahol kiemelten foglalkoznának a különböző emlékhelyekkel. Olyan helyszínekre gondolunk, ahol valamilyen formában – szobor, mellszobor, emléktábla állításával tiszteletüket fejezték ki a Felvidék mártírja előtt. Elhatároztuk, hogy megkeressük az összes Esterházyhoz kapcsolódó emlékhelyet és egy térképen jelöljük azokat.

Miért ne keressünk hozzá képanyagot, illetve ismertetőt is az egyes helyszínekről, hogy egy teljesebb képet kaphassunk? A kutatómunka az év elején beindult. A kutatás eredményei és az eddig összegyűjtött dokumentumok, médiaanyagok már igényeltek egy központi rendszert, ahol rendezetten és átfogóan tudjuk prezentálni Isten szolgája, Esterházy János örökségét. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy többnyelvű honlap formájában tesszük ezeket elérhetővé mindenki számára.

 

Az oldal hivatalos publikálásának időpontja: 2020. december 1.

Javasoljuk, hogy kövessék a társulás Facebook-oldalát, ahol az indulással kapcsolatosan is osztunk meg híreket.

A centralizált tudásbázisunk a tiszteletadás jele is lesz egyben azoknak az embereknek, közösségeknek, akik az emlékművek felállítását szorgalmazták.

Hálás köszönettel tartozunk az összes közreműködő személynek, akik a különböző településekről készségesen rendelkezésre álltak és segítették a kutatást információval, képanyaggal. Biztatunk mindenkit, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot, ha bármilyen módon szeretnék segíteni a munkánkat!