A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás partnereivel a társadalmi összetartást erősítő programjának részeként felvidéki mozgáskorlátozott fiatalok kortárs segítő csoportjainak létrehozását tűzte ki célul. A „Peer to Peer” elnevezésű projekt keretében felvidéki mozgáskorlátozott fiatalokat kért fel, hogy egy-egy kérdéskörben számoljanak be a tapasztalataikról, s személyes példájukon keresztül segítsék a többi mozgáskorlátozott személy társadalmi elfogadottságát, beilleszkedését.
Sorozatunk hatodik beszélgetőpartnere a 29 éves Sándor Diana, aki Nádszegen él szüleivel és testvérével. Súlyos fejlődési rendellenességgel született, ezért kicsi kora óta kerekesszékre kényszerült.
Speciális a helyzete fiatalként, hogy éli a mindennapjait?
Néha elgondolkodom azon, milyen lenne egészséges életet élni, másrészt viszont nekem ez a természetes. Minden nehézségem ellenére próbálom élvezni az életet, és a legtöbbet kihozni a napjaimból. Szabadidőmben szeretek színezni, a természetben fotózni, olvasni, valamint egyszerű kis történeteket írni magyarul vagy akár angolul is. Próbálom elsajátítani az idegen nyelvet, szeretek sorozatokat nézni és a labrador kiskutyámmal foglalkozni, az ő vidámsága és játékossága feldobja minden egyes napomat. Pár napja töltöttem be a 29. évemet, így egyre többször gondolkodom azon, hogy jó lenne egyszer majd saját családot alapítani. Az ismerőseim, barátaim ennyi évesen bizony már lassacskán a saját életüket kezdik élni, megházasodtak, gyerekük lesz. Én is szeretném átélni ezeket az élményeket, de erre sajnos az egészségi állapotom miatt nem látok túl sok esélyt. Ritkán járok közösségbe, nem nagyon tudok részt venni rendezvényeken, mert a gerincferdülésem miatt túl hamar elfáradok. Kevés barátom van, de őket szeretem és becsülöm, már hosszú évek óta jóban vagyunk.
Hogyan látja, milyen lehetőségeik vannak ma a mozgáskorlátozott fiataloknak a tanulás területén?
Úgy látom, hogy vannak választási lehetőségeink, azonban a továbbtanulás területén sajnos eléggé korlátozva vagyunk.
Nem olyan széleskörű a szakmák választéka, mint az egészséges embereknek,
egyrészt az utazás, másrészt az akadálymentesítés hiánya miatt. Az általános iskolát az egészséges diákokkal együtt végeztem Nádszegen, középiskolába viszont már Pozsonyba jártam, egy mozgáskorlátozottaknak kialakított iskolába. Itt közgazdaságtant és könyvelést tanultam, de nem igazán tetszett ez a szakma. Csak azért választottam, mert más lehetőségem nem nagyon volt. Az osztálytársakkal jó viszonyt ápoltam, de bentlakásos iskola lévén, csak hétvégére járhattam haza, ami nem nagyon tetszett.
Egészségügyi problémáim miatt nem jelentkeztem egyetemre és a távoktatást sem tudtam volna hosszú távon megoldani.
Mennyire vették figyelembe a tanulmányai során azt, hogy Ön mozgáskorlátozott?
Nagyon szép emlékeim vannak az általános iskolás éveimről, az osztálytársaim mindig nagyon megértőek voltak, egyéni szükségleteimhez mindig alkalmazkodtak. Kilenc évig jártam egészségesekkel egy osztályba, én voltam ott az egyetlen mozgáskorlátozott, de mégsem éreztem magam másnak vagy kevesebbnek a többieknél. Az iskola épülete sajnos egyáltalán nem volt akadálymentesítve, ez nagyon sok problémát okozott, de amennyire lehetett, igyekeztünk leküzdeni az akadályokat. Például, ha lépcsőzni kellett az egyik emeletről a másikra, az osztálytársaim mindig segítettek, megemelték a tolószéket és felvittek a lépcsőn. Reggel az iskolába és délután haza pedig a szüleim vittek.
Mit gondol, mi lehet az oka, hogy egyre több mozgáskorlátozott fiatal nem jelentkezik főiskolai tanulmányokra?
Szerintem ennek az egyik fő oka az utazás. Mozgáskorlátozottként egyedül, segítség nélkül nagyon nehéz eljutni a városokba. A tömegközlekedés szinte egyáltalán nincs úgy kialakítva, hogy egy kerekesszékes, mozgáskorlátozott könnyedén, probléma nélkül utazhasson. Autóval persze könnyebb lenne, de ebben a tekintetben is a szüleimre szorulok. Szerintem ezzel más mozgáskorlátozott fiatal is így van, mivel a főiskolák, egyetemek a városokban vannak, ami megnehezíti a dolgot.
Jó lenne a tömegközlekedési eszközöket is akadálymentesíteni és úgy kialakítani, hogy a mozgáskorlátozottak is kényelmesen, akár segítség nélkül is utazhassanak.
A másik oka pedig az, hogy az egyetemeken túl hosszú tanórák vannak, amit biztosan nem tudna egy kerekesszékes mozgáskorlátozott minden esetben végigülni. Mindezek mellett sajnos vannak olyan munkáltatók, akik nem értékelik eléggé a mozgáskorlátozott fiatalok szakképzettségét, pedig szerintem fontos, hogy minket is éppúgy alkalmazzanak, olyan munkahelyeken, amelyeken a végzettségünket fel tudjuk használni. Én még nem dolgoztam, így konkrétabb tapasztalataim erről sajnos nincsenek.
Az akadálymentesítés nagy probléma. Mit gondol, hogyan tudnának ezen a közoktatásban segíteni?
Szerintem a mai világban már természetesnek kellene lennie, hogy az oktatási intézmények épületei akadálymentesítve legyenek, de sajnos ez nem így van. Az iskolán kívül is nagyon sok épület van, ami egyáltalán nincs akadálymentesítve, esetleg csak a külső bejáratnál vannak rámpák, de belül az épületben már csak lépcsők vannak. A közoktatásban szerintem ezen úgy lehetne segíteni, ha a lépcsőkön kívül felvonók, vagy rámpák lennének és nemcsak a speciális intézményekben, hanem ott is, ahová egészséges diákok járnak. Szerintem az integrált oktatás szempontjából is fontos, hogy a mozgáskorlátozottak és az egészségesek egy közösségben tanulhassanak, akadályok nélkül. Ráadásul, ha vannak is rámpák, túl meredekek és kerekesszékkel segítség nélkül nem is lehet feljutni rajtuk. Az épületek további problémái a mellékhelyiségek, ahová gyakran be sem lehet jutni, de voltam már olyan helyen is, ahol tolószékkel alig lehetett elférni. Remélem a jövőben javul a helyzet.
Jó lenne, ha a társadalom nyitottabb lenne irányunkban, és az intézmények akadálymentesítve lennének, hiszen mi is úgy szeretnénk érvényesülni a társadalomban, mint bárki más.
Ha munkát vállalna, mi lenne az, amit képes lenne elvégezni?
Csakis olyan munkát vállalnék, amit itthonról is el tudok végezni. Súlyos gerincferdülésem miatt hamar elfáradok, viszont rugalmas munkaidő esetén 2-3 óra után megpihenve tovább tudnám végezni a feladataimat. Főleg emiatt azonban nagyon tartok attól, hogy ha mindennap be kellene járnom a munkahelyemre, nem győzném a tempót. Ezek ellenére azért remélem, sikerül majd olyan munkahelyet találnom, ami megfelel a speciális igényeimnek. Ám komolyabban még nem gondolkoztam el rajta, hogy mi lehetne az. Ahogy említettem, könyvelést tanultam, de ez a szakma nem igazán fogott meg, úgyhogy valami más területen szeretnék érvényesülni. Nagyon szeretek alkotni, színezni, írni vagy olvasni, egyelőre ezen a téren szeretném fejleszteni magam.
Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik mozgáskorlátozottként élik a mindennapjaikat?
Az emberek néha túl könnyedén azt mondják nekünk, hogy mi is elvégezhetnénk bármilyen iskolát, és érvényesülhetnénk úgy, mint az egészséges emberek, de sajnos ez nem egészen így van. Egyrészt igaz, amit mondanak, másrészt viszont mi egy bizonyos szinten korlátozva vagyunk a céljaink elérésében. Hiába is igyekszünk, vannak dolgok, amiket soha nem valósíthatunk meg, de én mégis azt üzenném a sorstársaimnak, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg élvezni és elfogadni az életünket olyannak, amilyen. Próbáljunk meg pozitívan gondolkozni, ne mondjunk le a céljainkról, mert ki tudja, lehet, hogy egyszer még ránk mosolyog a szerencse.
