Széchenyi Emlékünnepség Budapesten

cof

Gróf Széchenyi István születésének 229. évfordulója alkalmából szerveztek emlékünnepséget a budapesti Széchenyi téren.

Ünnepi köszöntőt mondott Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára, aki beszélt a legnagyobb magyarról, kiemelve múltjának fontosságát és aktualitását.

Az koszorúzással egybekötött emlékünnepségen részt vett a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke, Gubík László, valamint a SZAKC tagszervezetei közül Rév-Komárom küldöttsége, a Kárpátia Sport polgári Társulás.

A koszorúzási ünnepség alatt közreműködött a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenekara, a Mikecz Kálmán Magyar Huszár és Lovas-hagyományőrző Társaság, valamint az Újbudai Széchenyi Gimnázium diákjai.

cof

A koszorúzást követően emlékülésre került sor a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületében, ahol megemlékeztek Széchenyi István munkásságáról és átadásra kerültek a Széchenyi Társaság díjai is.