Egyéves intenzív érettségi előkészítő képzés

A KKM-Balassi érettségi előkészítő képzése több mint 20 éve készít fel diákokat egyetemi felvételire, illetve a kétszintű érettségi bevezetése óta emelt- és középszintű érettségire. Ez egy nagyon intenzív, kiscsoportos (10-14 fős), tantárgyanként heti 12-20 órás képzés, amiben a felvételihez szükséges tárgyakat, tantárgypárokat lehet tanulni egy tanéven keresztül, elérhető áron. Az oktatás helyszíne Budapest szívében, a Nyugati térnél van, ahol korszerűen felszerelt tantermekben, kiváló tanári gárdával várjuk a jelentkezőket.

 

Milyen tantárgyakat lehet tanulni?

A képzésben gyakorlatilag az összes olyan tárgyat lehet tanulni, amely a felvételiknél megjelenik: biológia, kémia, matematika, fizika, informatika, angol, magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz. A tanév – mint a középiskolában – szeptemberben kezdődik és júniusban, az érettségik lezárultával ér véget. A heti óraszám az egyes tantárgyak tananyagához illeszkedik, pl. magyar nyelv és irodalomból heti 20 óra, matematikából és történelemből heti 16, biológiából, angolból, fizikából heti 14 óra, kémiából, informatikából és földrajzból heti 12 óra. A képzés hatékonyságának érdekében nem 45, hanem 90 percesek a tanórák, amelyeken a tananyag mély, az érettségi követelményeket szem előtt tartó feldolgozása, a várható vizsgafeladatok begyakorlása történik. A megtanult tananyag ellenőrzése a teljesen az érettségi szabályoknak megfelelően lebonyolított decemberi vizsgákon és tavaszi próbaérettségin történik.

Mit kínál a képzés?

A legfontosabb célunk a diákjaink hozzásegítése az érettségi vizsgák sikeres letételéhez, azaz ahhoz, hogy megszerezzék a bejutáshoz szükséges pontszámot a választott szakra. Oktatóink több éves gyakorlattal rendelkeznek a felkészítésben, maguk is érettségiztető tanárok, akik sok saját tananyagot készítenek és használnak. A tanórákat színesítendő a tanult tananyaghoz kapcsolódó programokat, kirándulásokat szervezünk, illetve igyekszünk jó közösséget kialakítani. Ez nagyon fontos, mert a tanulás eredményessége egy összetartó, segítő közegben kimutathatóan növekszik. A tanulás mellett segítséget nyújtunk a felvételi-érettségi jelentkezéshez, és ha igény van rá, akkor a megfelelő szak, egyetem kiválasztásához, “optimalizálásához” is.

Kiknek érdemes jelentkezni?

Azoknak ajánljuk a képzésünket, akik éppen lemaradtak az idei évben a bejutásról, csak néhány pont hiányzott a felvételhez. Ugyanakkor az egész tanévet felölelő, tíz hónapos tanulás megadja a lehetőséget azoknak is, akiknél sok a pótolni való vagy éppen a korábbi elképzelésüket megváltoztatták, ezért új tantárgyból vagy tantárgyakból kell felkészülniük.

Hol lehet jelentkezni?

Puskás Cecília oktatásszervezési előadónál
KKM Balassi Felsőoktatási Előkészítő Képzés,
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57. III. épület I. emelet 101-es iroda.
Az épületet a Jókai utca 34 felől lehet megközelíteni.
Tel.: +36 1 800 9483
E-mail: htmelokeszito@mdakft.hu
Díjszabás, egyéb információk:
https://balassischolarship.kormany.hu/erettsegi-elokeszito-kepzes

Rólunk írták

„Sokat fejlődött a logikai képességem és kritikus gondolkodásom. Összességében csak ajánlani tudom ezt a képzést és egyáltalán nem bántam meg, hogy itt tanultam egy tanéven keresztül.”

„Hálás vagyok, hogy ilyen jó tanáraim voltak és lehetőségem volt tőlük tanulni és értékelem, hogy milyen sok energiát fektettek bele a munkájukba.”

„Igazán előnyös, hogy kis létszámú csoportokba voltunk beosztva, ez is elősegítette, hogy minél jobban elsajátítsuk az adott témát. A Balassi előkészítő egy rendszert alakított ki az életembe. A mindennapos házi feladatok, a heti szintű számonkérések mind hozzájárultak, hogy a lehető legtöbbet foglalkozzak a kémiával.”

„Szeretnék az egész programnak köszönetet mondani, ugyanis csodálatos dolog az, amit képvisel. Fantasztikus embereket ismerhettem meg a program által, és az, hogy mind máshonnan voltunk, és mégis összehozott a tanulási vágy bennünket, ez az igazán csodálatos.”

„Egész évben, ha valaki megkérdezte, milyen a képzés csak ajánlani tudtam, sőt, most így a megpróbáltatások közepette még inkább. Visszatekintve tényleg azon dolgozott mindenki, hogy a lehető legjobb formánkat tudjuk nyújtani a közelgő érettségin. Biztonságban éreztem magam, mert mindenről teljes tájékoztatást kaptunk.”

„Én személy szerint nagyon örülök, hogy ebben a képzésben részt vehettem, életem egyik legjobb döntése volt. Még sose voltak ennyire segítőkész és lelkes tanáraim, akik tényleg minden energiájukat abba fektették, hogy én és a csoporttársaim bekerüljünk egyetemre.”

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 4.