Kaposkelecsényben családi délutánt tartottak a Házasság hete alkalmából

Februárban a Házasság hete keretében szerte a világban, így a Kárpát-medence több pontján is különböző rendezvényeket szerveznek. Ehhez a programsorozathoz kapcsolódott az a családi délután, melynek a kaposkelecsényi községi hivatal nagyterme adott otthont. A programsorozat célja, hogy középpontba állítsa a családot, mint a társadalom alappillérét.

A jelenlévőket Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere, Pospíšil Miklós, református tiszteletes, Makovics István, római katolikus plébános és Kecskés Barnabás, görögkatolikus parókus köszöntötte.

Makovics István, római katolikus plébános, Pospíšil Miklós, református tiszteletes és Kecskés Barnabás, görögkatolikus parókus (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

Varga Tibor kiemelte a hagyományos családmodell jelentőségét társadalmunk számára, rámutatott a keresztény értékek megtartásának fontosságára, hozzátéve, hogy ki kell tartanunk a konzervatív eszme mellett, legyen bármekkora is a liberális nyugati világ nyomása.

Mint azt a fiatal polgármester említette, nem először szervez rendezvényt a Házasság hete alkalmából. Az első ilyen alkalmon még nőtlen volt, de azóta ő is megnősült, és csak ajánlani tudja a házasság intézményét minden kortársának.

Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

A történelmi egyházak képviselői rámutattak a házasság szerepének fontosságára, melyben a helyes irányt a keresztény eszmerendszerhez való következetes ragaszkodás adhatja meg, illetve hallhatott a közönség a házassághoz kötődő vallásos szimbólumokról is, valamint a közösség alapját adó hagyományos családmodell szerepéről.

A rendezvényen Rubovszky András, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke „Nagy családrúl kell gondoskodnom…” címmel tartott előadást.

Rubovszky András, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

Széchenyi életének elemzésével az emberi érékek és társas kapcsolatok, az egymásra való odafigyelés fontosságát hangsúlyozta a mai kor embere számára.

Mint elmondta, Széchenyi István olyan örökérvényű igazságokat fogalmazott meg, amelyek a mai napig irányzékként szolgálhatnak minden nemzetét és hazáját szerető embernek.

A közönség több értékes, tanulságos anekdotát is hallhatott a „legnagyobb magyar” kalandos életéből.

Cantabile Női Kamarakórus (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

Az előadást követő kultúrműsorban fellépett a Cantabile Női Kamarakórus, valamint a gyerekeknek Balázs Lilla, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa tartott kreatív kézműves foglalkozást.

Az esemény végén a történelmi egyházak képviselői áldást és imát mondtak a családokért.

A rendezvény kapcsán Varga Tibor portálunknak elmondta, hogy szerinte a fiatal családok magukra vannak hagyatva Szlovákiában. Hiányoznak a kedvezmények és a törvények, amelyek segíthetnék a fiatal házasokat, hogy stabil alapokra helyezzék családi életüket.

Kézműveskedés Balázs Lillával (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

Nálunk nem szentelnek nagy figyelmet a támogatásoknak, míg Magyarországon külön családvédelmi akciótervet dolgoztak ki.

Varga Tibor rámutatott a Köldökzsinór program nyújtotta lehetőségekre, amit a magyar állam nyújt támogatás formájában a külhonban élő magyar szülőknek, illetve azokra a törekvésekre, amelyek a hagyományos családmodell megtartását célozzák meg. Hangsúlyozta, hogy e programok és támogatások terén a Felvidéken még nagyon sok a tennivaló.

A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával a Szövetség a Közös Célokért társulás, a Kuckó Polgári Társulás, a Keresztény Ifjúsági Közösségek, a Fiatalok a Bodrogközért és Ung-vidékért Polgári Társulás és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg.