Jelentés, vagy feljelentés?

Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa elnökének véleménye nyelvhasználati témában

Őry Péter (Fotó: Neszméri Tünde)

A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma árgus szemmel őrködik az államnyelvről szóló törvény betartása fölött, teszi ezt úgy, hogy nem egész egy éve azzal kampányoltak a kartársak, hogy biza, itt most majd mi magyarként kézbe vesszük eme témát.

Bizonyára napi szintű elfoglaltságot ad az államnyelv használatának felügyelete, hiszen a több mint 5144 azt jelenti, hogy egy munkanapon 21 szabálysértésre „derít fényt” az egyébként nem létező nyelvrendőrség. Igaz, „mi mással is foglalkozhatna” a kultúra hivatala, mint hogy a többség nyelvét védje a kisebbségekkel szemben?! Mert azzal tisztában van mindenki, hogy erről van szó. Elég végigmenni Pozsony belvárosában, az ember szinte keresve sem talál szlovák feliratot a rengeteg angol között. Ez az arculatvesztés és sorozatos törvényszegés – néhány kivételtől eltekintve – nem zavarja a minisztériumot és annak hivatalnokait. Nem ez a feladatuk: nekik a kisebbségek nyelvére kell fókuszálniuk, pontosabban azoktól kell védeniük a többség nyelvét. Az ő feladatuk, hogy vizsgálják: a magyarok lakta községek önkormányzatai feltüntetnek-e mindent államnyelven, hogy „megfelelő” legyen minden, hiszen „Szlovákián szlovákul”. Vagy nem?

Igen fontos dolgok ezek egy ország szuverenitása és önazonossága szempontjából! Igaz, a tárca néhányszor jelezte, a „nyelvrendőrök” nem önszántukból, vagy a minisztérium ösztönzésére végzik nemes feladatukat, hanem „lakossági bejelentések” alapján; azért arra kíváncsi lennék, hogy valóban ennyi panasz érkezik-e.

Tapasztaltam már a minisztériumi alkalmazottak buzgóságát, ami ennek ellenkezőjére mutatott rá! Az is igaz, hogy néhány hónapja, a megyei kampányban is elhangzott az államtitkári ígéretet, hogy felügyeli a nyelvrendőröket. De utóbb kiderülhet, mennyit ér az adott szó. A minisztérium tehát végzi a dolgát, és nyomás alá helyezi a kisebbségeket (főleg a magyarokat), hogy tartsák tiszteletben a többség nyelvét. Ebbéli tevékenysége a zaklatáson túl többnyire abból áll, hogy jelentéseket ad ki, és időnként büntet.

Nemrég hagyta jóvá a kormány a negyedik jelentését ezzel kapcsolatban, amely a 2015 októbere és 2017 októbere közti időszakot öleli fel, vagyis két évet taglal. A jelentést a kulturális minisztérium mint „az államnyelvvel való törődés legfelsőbb államigazgatási szerve” tárta a kormány elé.

A szabálysértések zöme, derül ki belőle, természetesen magyar nyelvű, utána az angol következik, de hogy ne tűnjön célirányosnak a dolog, a jelentés megemlít lengyel, német, arab és kínai feliratot is, amely sértette a szlovák nyelv védelméről szóló törvényt.

Szól a jelentés büntetésekről is, főleg a médiában használt nyelvezet pallérozása érdekében. Csehül szinkronizált filmek, elmaradt államnyelvű feliratozás, „nem standard kifejezések” használata, és egyéb bűnök miatt büntetett a frekvenciatanács.

A jelentés természetesen nem érinti az érem másik oldalát, amikor cégek, hivatalok, intézmények sértik meg a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ezekre az esetekre nálunk, kevés kivételtől eltekintve, főleg a Pro Civis polgári társulásban szoktuk figyelmeztetni az illetékeseket. A kormányhivatalban jelenleg is több bejelentés vár válaszra.

Legutóbb az R7-es gyorsforgalmi út építésénél kihelyezett tájékoztató táblák egynyelvűségére hívta fel a polgári társulás a hivatal figyelmét. A kivitelező többrendbeli törvénysértést követett el, mert ezeken a táblákon nem tüntette fel a kisebbség anyanyelvén az emberi életet, egészséget és biztonságot fenyegető helyzetre vagy tevékenységre figyelmeztető szöveget. A teljesség kedvéért hadd jelezzem, hogy a legfeljebb évi 150 bejelentési eljárás a kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértése miatt messze nem egyenértékű a kulturális minisztérium önbuzgóságából adódó több mint 5000 eljárással. Rég mondjuk, a kisebbségi nyelv védelmét szabályozó törvény és ennek végrehajtása alárendelt, másodrendű jogszabály, nem politikai performansznokra van szükség, hanem rendszerszintű valós megoldásokra.

Az alapkérdés tehát továbbra is az, hogy mikor szűnik meg végre ez a diszkriminatív, az európai joggyakorlattal szembe menő, a többség nyelvét felülrendelő jogszabályozás. De azért mi tudjuk: „s törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincs ború, örökkévaló. „A víz szalad, a kő marad, a kő marad…”

Felvidék.ma