Még közel két hétig aláírható a Minority SafePack

Alig két hét múlva lezárul a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (Minority SafePack) aláírásgyűjtése. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendjére tűzze az 50 millió őshonos nemzeti kisebbségek és így a határon túli magyarok európai uniós védelmének kérdését, egymillió aláírást kell összegyűjteni az Európai Unió tagállamaiban.

Az aláírásgyűjtés határideje április 3-a. A kezdeményezéshez egyre több anyaországi szervezet, személy csatlakozott. A kezdeményezés támogatására – a határon túli magyarok kérésére – nagyszabású társadalmi összefogás jött létre Magyarországon, tekintettel arra, hogy össznemzeti ügyet képvisel. A kezdeményezést valamennyi parlamenti frakcióval rendelkező magyarországi politikai párt támogatta, az aláírásgyűjtést pedig számos társadalmi és civilszervezet, egyházközösség, települési önkormányzat, hallgatói és diákszervezet, valamint magánszemély aktívan segítette azzal, hogy a támogató nyilatkozatokat gyűjtötte.

A mai napon Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és a Rákóczi Szövetség adott ki a kezdeményezés támogatásáról biztosító közleményt.

A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés nem pártpolitikai ügy

Aki teheti, kérem, támogassa a kezdeményezést, hiszen a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés nem pártpolitikai ügy, hanem valamennyiünk, s az utánunk következő generációk közös érdeke – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.

Mint hozzátette, hiába tartozik ma az Európai Unió közel 60 millió polgára az őshonos nemzetiségekhez, mindeddig nem született olyan átfogó európai kisebbségvédelmi szabályozás, amely kötelező erővel javítana a nemzeti közösségek helyzetén. „Ha a szabályozás kérdésével Brüsszelnek foglalkoznia kellene, talán nem fordulnának elő olyan felháborító döntések, mint amelyet a román alkotmánybíróság hétfőn hozott a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében a magyarság hátrányos megkülönböztetésére” – fogalmazott közleményében.

A Rákóczi Szövetség várja a kitöltött aláírásgyűjtő íveket

Az aláírásgyűjtés a végéhez közeledik, ezért a Rákóczi Szövetség arra kér mindenkit, akinek birtokában van kitöltött aláírásgyűjtő ív, hogy mielőbb, de legkésőbb március 23-ig küldje vissza a kitöltött íveket a Rákóczi Szövetség címére: Rákóczi Szövetség, Budapest 1971. A borítékra írják rá: Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés – olvasható a közleményben.

A kezdeményezés elektronikusan a www.jogaink.hu oldalon is aláírható. „Ami nekünk két perc, az a határon túli magyaroknak a jövőt jelenti!”– fogalmazott végezetül a szövetség.

Felvidék.ma