Meghirdették a magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzést határon túli magyarok részére

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre.

 Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű személy, aki a 2016. évben valamely magyarországi felsőoktatási intézmény nappali munkarendű magyar állami ösztöndíjjal támogatott PhD/DLA képzésére jelentkezett, azonban a doktori felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján csak az önköltséges képzésre került besorolásra.

A doktori képzés rendszere 2016. szeptember 1-től átalakul

A legfontosabb változás, hogy a doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni és a  képzési időt nyolc félévre emelték, mely két szakaszból tevődik össze: az első négy félév a képzési és kutatási szakasz, a második a kutatási és disszertációs szakasz.

A negyedik félév végén, a képzési és kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdésének feltételeként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely méri és értékeli a tanulmányi, kutatási előmenetelt. A doktorandusznak, ezt a komplex vizsgát követő három éven belül be kell nyújtania doktori értekezését. Az új szabályok először a 2016/2017-es tanév első félévében doktori képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatókra vonatkoznak.

Nagyobb összegű támogatást kapnak a hallgatók

Idén, a nappali tagozatos ösztöndíjas doktori képzésre (PhD/DLA) Szlovákiából 3 főt vesznek fel. A magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésben résztvevő hallgatók ösztöndíja a doktori képzés új rendszeréből adódóan a képzési és kutatási szakaszban 140.555 Ft/hó, majd a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok a harmadik tanévtől) 180.555 Ft/hó. A doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000 Ft támogatásban részesül. A nyertes pályázó részére a fogadó felsőoktatási intézmény folyósítja a doktori ösztöndíjat.

Kik pályázhatnak ?

Azok a személyek pályázhatnak, akik a 2016. évi doktori felvételi eljárásban a magyarországi felsőoktatási intézmény doktori iskolájába, nappali munkarendű képzésre jelentkeztek, ám csak az önköltséges képzésre vették fel őket és tanulmányaikat a 2016/2017-es tanévben az I. évfolyamon kezdik meg. Fontos, hogy valamely szülőföldi (szlovákiai, csehországi) államilag elismert felsőoktatási intézmény részéről kiállított felsőfokú diplomával rendelkezzenek. Azok, akik magyarországi mesterfokozatot nyújtó végzettséggel rendelkeznek szintén jelentkezhetnek a következő feltételekkel: a felsőfokú diploma megszerzését követően szülőföldjén már legalább három éve főállásban, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban tevékenykedjen (ilyen pl. a munkaviszony). A megadott keretszám terhére, magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők részére legfeljebb két ösztöndíj ítélhető meg.

A pályázatok benyújtásának módja

A pályázatok személyes benyújtásának és postai úton történő beérkezésének határideje: 2016. szeptember 9., helyi idő szerint 12.00 óra.
A pályázatokat egy példányban személyesen vagy – ajánlott küldeményként – postai úton a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodájába kell eljuttatni: Združenie za spoločné ciele, 945 01 Komárno, Nám. Kossutha 3.

Az érdeklődők a pályázatról és a pályázati adatlapról az alábbi telefonszámon (0908 116 931) és e-mail címen (komarom@szakc.sk) kaphatnak további részletes felvilágosítást.

A pályázatok értékelése

A beérkezett pályázatok előértékelését az elbírálási pontrendszer alapján a szlovákiai Előértékelő Bizottság végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak. A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának figyelembe vételével Magyarország emberi erőforrások minisztere hozza meg a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül.

Itt találja a pályázathoz szükséges dokumentumokat:

Teljes kiírás

Pályázati adatlap

Publikációs mellékletek számára készített formanyomtatvány

Elbírálási-és pontrendszer