Semjén egymillió új állampolgárt ígér

A most kezdődő négyéves kormányzati ciklus végére a könnyített honosítás révén meglesz az egymillió új magyar állampolgár, akik tudják, ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk – ígérte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a szombati miniszterelnöki eskütétel után a Kossuth téren tartott Fidesz-KDNP nagygyűlésen.

A kormányfő helyettese kitérve a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét a héten ért incidensre, azt mondta: pár nappal ezelőtt “néhány figura” megtámadta a határon túli magyar vezetőt, aki a külhoni magyarság egyik legjelentősebb személyisége, és akinek a délvidéki magyarság köszönheti a kulturális autonómia megvalósulását. Neki köszönhetik az ottani honosítás levezénylését, és azt, hogy a délvidéki magyarok ott ülnek a belgrádi parlamentben, hogy megszüntették velük szemben azt: a magyarok bűnös nép, és nem kaphat kárpótlást. Ezt az embert támadták meg provokátorok vagy őrültek, vagy esetleg mindkettő, akik őt leginkább “a nyilas házmesterekre” emlékeztetik – mondta. Hozzátette: a határon túli magyarság nem fogja elfelejteni ezt a támadást, ahogy nem felejti el 2004. december 5-ét, “a gyurcsányi nemzetárulást”. A határon túli magyarok 95,5 százalékban szavaztak a Fidesz-KDNP-re – emlékeztetett, majd megjegyezte: sem a szocialistáknak, sem a Jobbiknak nem adtak egy-két százaléknál többet, “lehet még ez is sok volt”. Kiemelte: 130 ezer külhoni magyar levélben és 80 ezren – itteni lakcímmel – két szavazattal támogatták a szövetséget.

Felidézte, hogy négy évvel ezelőtt azt ígérte, a ciklus végére meglesz az ötszázezer új, esküt tett magyar állampolgár. Ezt messze meghaladták – mondta, majd úgy fogalmazott: most azt ígéri Orbán Viktor miniszterelnöknek és a nemzetnek, hogy négy év múlva, a ciklus végén meglesz az egymillió új magyar állampolgár, akik tudják, “ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk és akik tudják, hogy hogyan kell szavazni”.

Kitért arra is: példanélküli Magyarország és az unió történetében a második alkalommal, kétharmados többséggel megnyert választás. Mint mondta: jó esélyük van, hogy májusban az EP- és ősszel az önkormányzati választásokat is megnyerjék.
Rámutatott: pontosan tudják, hogy az Európai Unió nem a magyar történelem célja és beteljesülése, hiszen Magyarország volt az unió előtt, és bizonyos benne, hogy lesz utána is. Ugyanakkor az EU egy eszköz a magyar nemzet “életérdekeinek”, céljainak megvalósítására és ez a cél nem lehet más, mint a magyar nemzet megmaradása és a magyar emberek életminőségének javítása.

MTI/Ba, Felvidék.ma