Beszámoló a Szövetség a Közös Célokért 2015. évi tevékenységéről

Előterjeszti: Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója
A Szövetség a Közös Célokért társulás legutóbbi közgyűlésére 2014. július 12-én Martoson, a Martosi Szabadegyetem keretében került sor.

A közgyűlés után két elnökségi ülést tartottunk: 2014. szeptember 19 – én a Budapesten, a Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia vendégeként, majd 2015. április 12- én Budapesten, a parlament Esterházy János termében, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének vendégeként. Részt vettünk a Rákóczi Szövetség ünnepi megemlékezésén a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapján.

A legfontosabb feladatok, amelyeket a SZAKC hálózata a Felvidéken ellát:

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényből adódó lehetőségekről való tájékoztatás

(Részletes kimutatás a ITT>>>.)

Tájékoztatás a magyarországi oktatásban való részvétel feltételeiről, szülőföldi és magyarországi ösztöndíjak lehetőségeiről és a lebonyolításban való részvétel
A Balassi Intézettel megkötött szerződés értelmében hét éve a magyarországi felsőoktatási feladatokkal kapcsolatos tájékoztató munkát végzünk, a tevékenységet, a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanáccsal együttműködve a komáromi iroda munkatársa koordinálja, mellette valamennyi tájékoztató iroda közvetíti a régióban az aktuális pályázatokról a tájékoztatást.

Felvidék.ma hírportál működtetése

A Felvidék.ma első szlovákiai magyar hírportált, amely a www.felvidek.ma címen érhető el, a Szövetség a Közös Célokért társulás működteti 2006-tól.
Naponta frissül, tényszerű, gyors és hiteles a tájékoztatásra törekszünk, a szlovákiai magyarság közéletét leginkább foglalkoztató híreket, eseményeket közöljük a portálunkon.
Szlovákiában meglehetősen rossz helyzetben van a magyar nyelvű tájékoztatás, ezért fontos, hogy a kezdetektől nemzeti elkötelezettségű, a felvidéki magyar közösség érdekeit és megmaradását szolgáló internetes “napilapunk” fennmaradjon.

A Felvidék.ma hírportál teret ad a magyar érdekeket taglaló írásoknak, és nem közöl bulvárhíreket, reklámokat.

Naponta frissülnek a Felvidék.ma fő rovatai: a Felvidék, Kitekintő, Nézőpont, Ajánló. A Felvidék rovat alrovataiba a Közélet, Politika, Gazdaság, Kultúra, Régió, Hitélet, Oktatás, Sport, Ifjúság, Múltidéző, Turistakalauz és Egyéb tematikájú cikkek sorolódnak. A Kitekintő rovat alrovatai: Kárpát-medence, Magyarország, Európa – Világ. A Nézőpont rovat alrovatai pedig Jegyzet – Kommentár, Vélemény, Publicisztika. Az Ajánló rovatban a Lapajánló, a Könyvajánló és az Autó alrovatok vannak. Összesen tehát majd mindennap 21 rovatot frissítünk. Naponta frissülő több ezer fotóból, folyamatosan bővülő Képgalériával rendelkezünk.
Kiemelt rovatunk a Felvidéki Magyarok elektronikus folyóirat, melyet negyedévente jelentetünk meg.
Komoly hangsúlyt fektetünk a felvidéki események, programok összegyűjtésére, ajánlására. Itt nyílik lehetőségünk, hogy a tagszervezeteink számára elhelyezzük a rendezvényekre szóló meghívókat. Állandóan frissül az Eseménynaptár és Pályázati felhívások rovatunk.

Kapcsolat rovatunk a kapcsolatteremtés lehetőségeként szolgál, elérhetőségeink mellett a levélküldés lehetősége is megvan, naponta kapjuk az olvasóink véleményét, hozzászólásait, amelyeket azután a Vélemény rovatban teszünk közzé.
A Hírlevél, a közösségi oldalakon való megjelenés az elmúlt időszakban új olvasókat eredményezett.
Sok más médiumnak szolgálunk hírforrásként, erről tanúskodik a Google által mért PageRank érték, a tízes skálán hatos értéket kaptunk, a szlovákiai magyar hírportálok közt a legmagasabbat, azaz ránk való hivatkozással elégedettek lehetünk.

Szeretnénk még több – velünk szellemi közösséget alkotó – médiummal kapcsolatot építeni.

Erre szolgál a Felvidéki Média rovatunk, ahol megtalálhatóak a regionális lapok pdf formátumú lapszámai. Dolgozunk azon, hogy ez a rovat állandóan frissüljön, s minél több újságnak helyet tudjunk itt biztosítani.
A szerkesztési elvünk, hogy a szlovákiai, a szlovákiai magyar közélettel kapcsolatos híreket, eseményeket dolgozzuk fel, ez nagyon jó visszhangra talál az olvasóink körében, ezt a szerkesztési vezérfonalat a továbbiakban is követni fogjuk, hogy a híráradatban a mi portálunk arculata más legyen: sajátosan felvidéki magyar.
2014. március 9-én a portált Esterházy Emlékéremmel tüntette ki a Rákóczi Szövetség.
2010-ben Teleki Pál Érdemérmet kaptunk a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumától.

Régiófejlesztésre irányuló programokban való részvétel

Az értékelt időszakban különös figyelmet fordítottunk az eddigi sikeres pályázatok eredményeinek megőrzésére:

A „Régiófejlesztés forrásai“ (PHARE 2OO3 program)

„A gazdasági és kulturális együttműködést megalapozó és segítő hálózat létrehozása“ (INTERREG IIIA Magyarország–Szlovákia–Ukrajna Szomszédság program)

„Határon átnyúló hálózatépítés a közös érdekek felismerése céljából”(HUSK/0801/1.5.1/0015)

Kulcs a sikerhez – Fókuszban a határ menti térség kis- és középvállalkozói versenyképességének a javítása (HUSK/0901/1.1.1/0015) Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013: „Közösen közös nyelven” – kis és középvállalkozóknak nyújtott szolgáltatásokra.

EU-s források felhasználásával felnőttképzési programok szervezése:

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretéből a Miskolci Egyetemmel „Gazdasági szakemberek képzése országhatáron átnyúló távoktatási hálózatban” (CROSSEDU)

Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén keretből Győrben augusztus 26-án került sor a győri székhelyű Graf-Get Számítástechnikai Kft. Akkreditált Felnőttképző és a szlovákiai székhelyű Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás közös szervezésében a magyar–szlovák határon átnyúló partneri együttműködés a felnőttképzés és a szakképzés területén elnevezésű projekt záró konferenciájára. 

Kárpát-haza Program

A budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) felkérésére a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) stratégiai partnere lett az NSKI-nak a Kárpát-haza fejlesztési program megvalósításában, a Kárpát-medencei fejlesztési szakértői hálózat létrehozásában.

Célja: szakmai párbeszéd kezdeményezése régiónként a nemzeti integráció fejlesztési rendszeréről, Kárpát-medencei fejlesztési szakértői hálózat létrehozása. a nemzeti integrációt szolgáló, Kárpát-medencei szintű fejlesztésekhez rendelkezésre álló regionális, helyi erőforrások felmérése, összegzése, részvétel a közös fejlesztési célok, programok és projektek jövőképközpontú, Kárpát-medencei szinten összehangolt rendszerének meghatározásában, illetve kidolgozásában, részvétel a folyamatos Kárpát-medencei szintű fejlesztési erőforrás- és tudásegyesítésben.

Időszerű, konkrét szakértői feladatunk: A Kárpát-medencei szintű fejlesztési projektek tervezéséhez, kidolgozásához kapcsolódó szakértői, tanácsadói tevékenység, összekötő szerep az NSKI és a régió adott szakterülete között, különös tekintettel a 2014-20-as operatív programokra: adat- és információgyűjtés, helyi sajátosságok közvetítése, elemzése, részvétel a megvalósíthatósági tanulmányok összeállításában, részvétel a Kárpát-medencei fejlesztési adatbázisok (szakértői, szervezeti, már elért projekteredmények) létrehozásában és folyamatos bővítésében.

Az NSKI felkérésére a Kárpát-medencei fejlesztési fórumsorozat első eseményére, a SZAKC szervezésében 2014. február 18-án Komáromban került sor.

Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózatának megalakítása

A kelet-szlovákiai régióban a Nagykapos és Vidéke társulás, a nyugat- és közép-szlovákiai régióban pedig a Szövetség a Közös Célokért társulás közreműködésével március 16-án és március 18-án több mint 50 felvidéki önkéntes tűzoltó szervezet és a tűzoltókat támogató intézmény írta alá az alapító okiratot, és vállalták, hogy részt vesznek a Kárpát-medencei szintű önkéntes tűzoltó hálózat létrehozásában és fejlesztésében, amelynek szervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, szakmai koordinátora a Magyar Tűzoltó Szövetség.

A Családlánc felvidéki építése

A Szövetség a Közös Célokért csatlakozott és szervező erővel segíti a kárpát-medencei Családlánc építését 2013. július óta. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) felvidéki partnere vagyunk, mi koordináljuk a gyermekekkel és családokkal foglalkozó 19 szlovákiai magyar szervezet tevékenységét a hálózatban. (Részletes beszámoló és a szervezetek listája a mellékletben)

Együttműködés a magyarországi megyei Civil Információs Központokkal (CIC)
Erdélyi és délvidéki szakemberekkel, az EMMI illetékeseivel való egyeztetések eredményeképpen a magyarországi megyei Civil Információs Központok partnerei lettünk 2015 júliusától. A tanácsadói rendszer működtetésével feladatunk a magyar-külhoni magyar partnerségi kapcsolatok építése, civil szervezetek határon átnyúló együttműködésének segítése valamint a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataival kapcsolatos tájékoztatás.

Összesen hét megyei CIC kötött velük szerződést: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő civil információs központok.

Civil információs napokat szerveztünk többek közt a Martosi Szabadegyetem, a Gombaszögi Nyári Tábor, a dunaszerdahelyi Csallóközi Vásár idején. A SZAKC irodák közül egyelőre néhányban indítottuk el csütörtökönként a civil információs napot, amikor a hozzánk forduló szervezeteknek nyújtunk szakmai segítséget. Az információs napon célunk a partner szervezetek kereséséhez szükséges információk összegyűjtése, a partnerek tevékenységének – mind a magyarországi, mind a külhoni magyar szervezetek céljainak megismerése, az együttműködési területek azonosítása.

Részt vettünk a Pest megyei, Komárom-Esztergom megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei központ által szervezett programokon.

Szakképzés, felnőttképzés területén sikeres pályázatokat valósítottunk meg:

2012-2014 között a magyarországi Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén” a Győri székhelyű Graf-Get számítástechnikai Kft – akkreditált felnőtt képzővel, ennek keretében 2014. május 14-én egy sikeres Audi gyárlátogatást szerveztünk 50 felvidéki érdeklődőnek, egy szakmai konferenciával egybekötve az Audi és győri munkaügyi hivatal illetékeseivel.

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében „Gazdasági szakemberek képzése országhatáron átnyúló távoktatási hálózatban” (CROSSEDU) a Miskolci Egyetemmel együttműködve, 2012-2013 között.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megbízásából 2014-ben kapcsolódtunk „A szakképzésben és felnőttképzésben oktatók továbbképzése a duális szakképzésről, mint jó gyakorlatról” programba, helyzetfelmérési, gyorselemzési szakértő feladatot láttunk el. A szlovákiai magyar nyelvű szak- és felnőttképzést végző intézményekben végeztük el a helyzetfelmérést, 2015. augusztus-szeptember hónapokban pedig műhelymunka keretében szakmai megbeszéléseket tartottunk a szakképzésben jártas szakemberekkel.
Hargita Megye Tanácsa és a budapesti Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kezdeményezésére létrejött a Duna Régió Szakképzési Klaszter, amelyhez 2015. március 19-én a Szövetség a Közös Célokért társulás is csatlakozott.

Visszaadni Esterházy Jánosnak becsületét címmel nemzetközi tudományos konferencia társrendezői voltunk Prágában.

A Koexistencia Közhasznú Társaság, a COEX-Esterházy János Emlékbizottság, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, Szövetség a Közös Célokért, a Rákóczi Szövetség és más támogatók segítségével 2015. június 27-én, a Kommunista Rendszer Áldozatainak Emléknapján a Prágai Magyar Intézetben nemzetközi tudományos konferenciára került sor, amelynek előadói a Visegrádi Csoport országainak történészei, politológusai, szakértői voltak.
E napokban került nyomdába a konferencia előadásaiból készült négynyelvű (magyar, cseh, lengyel és angol) kiadvány.

A Magyar Természettudományi Társulattal való kapcsolat építése

Bekapcsolódtunk a Magyar Természettudományi Társulat programjába, amelynek célja „Pedagógusok és civil szervezetek összefogása a természettudományi ismeretterjesztés és oktatás jegyében határon innen és túl”, az első konzultáció 2015. szeptember 4-6. között, a Hortobágyon zajlott az alábbi témakörökben:

– a határon túli magyar anyanyelvű oktatási és kutatási intézményekkel való szakmai és személyi kapcsolatok erősítése,

– az MTT által 25 éve működtetett három országos, háromfordulós – Hevesy György kémia, Herman Ottó biológia és Teleki Pál földrajz-földtan – országos tanulmányi verseny határon túli kiterjesztése,

– szorosabb együttműködés, egyéb közös programok megvalósítása a tudományos ismeretterjesztés területén.

További területek, ahol az elmúlt évben feladatokat láttunk el:

Régiófejlesztésre irányuló programokban való részvétel

EU-s források felhasználásával a szlovák-magyar határ menti együttműködés segítése, az Info-net hálózat működtetése, a www.info-net.sk oldal továbbfejlesztése, adatbázis kezelése

Pályázatfigyelés – magyarországi, szlovákiai és EU-s pályázati lehetőségek követése

A SZAKC társulás tagszervezetei számára közös egyeztető fórum működtetése, közösségszervező munkába való bekapcsolódás a Felvidéken.

Kárpát-medencei kapcsolatok erősítése, különböző Kárpát-medencei hálózatokban való részvétel, együttműködés: MÁÉRT, KMKF, CET, NSKI, MTVA, MTT.

Pozsonyi Magyar Galéria programjainak segítése.

Roma holokauszt emlékévben megemlékezés a Cigány Tudományos és Művészeti Társulással közösen, 2014. október 7-8-án Komáromban, december 17-én pedig emlékmenet Komáromból Nyárasdig.

Mailáth konferencia Királyhelmecen, 2014. november 8-án, „Kárpát-medencei fejlesztési tervdokumentumok és kapcsolódásuk” címmel, majd szakmai konferencia Nagykaposon november 9-én.

A Nemzeti Összetartozás Bizottság elnökének, Pánczél Károlynak somorjai és dunaszerdahelyi látogatását szerveztük meg 2014. december 3-4-én.

Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság szervezésének segítése, a Kárpátia Sport Polgári Társulással és az Aranycsapat Alapítvánnyal közösen.

A Magyar Kultúra Napján Budapesten a MOM művelődési központban ünnepségen vett részt 70 felvidéki magyar vendég.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa megalakulásának 50. évfordulója – ünnepség támogatása. Szíjjártó Jenő szellemi hagyatékának őrzése, nyilatkozattal segítettük elérni, hogy 2014. decemberben a neves karnagyot, zeneszerzőt Magyar Örökség-díjban részesítették, és munkássága bekerült az aranykönyvbe.

Székesfehérvári partnerünkkel, a Tarsoly egyesülettel „A Mi Európánk” címmel vetélkedő szervezése középiskoláknak.

Baross Gábor Terv kidolgozásában való részvétel, a Gazdaság.sk portál működtetése, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társasággal közösen.

A Szövetség a Közös Célokért meghívására március 14-én Gútoron, március 15 – én Somorján és március 16 -án Nagymegyeren lépett fel forradalmi műsorával Zorkóczy Zenóbia. Szövetségünk ezzel támogatta a március 15-i megemlékezéseket, az erdélyi és a felvidéki kapcsolatok ápolását.

A budapesti Polgárok Házában Pozsony bemutatkozása 2015. március 20-án.

Bekapcsolódtunk a Királyhelmecen, 2015. október 17-én szervezett Dobos László Emléknap előkészítésébe és megvalósításába, a Dobos László Emlékbizottság munkájának koordinálásába.