Soós Kálmán ösztöndíj – Mester-és doktori képzésben résztvevőknek

Pécs, 2011. március 2. A Pécsi Tudományegyetemen nyílt vitafórumot tartott az új alkotmányról a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), melyen a parlamenti pártok képviselői is részt vettek. Nem lesz hallgatói demonstráció a fővárosban március 16-án az új felsőoktatási törvény miatt - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a „Soós Kálmán ösztöndíjra (tanulmányi támogatásra) a 2014/2015-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben résztvevő szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.

 

A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel együttműködve dolgozza ki, és a pályázatot a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, a Diákhálózat és a Balassi Intézet lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg. Pályázni november 17-től lehet.

Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú, szlovákiai állandó lakcímmel rendelkező magyar nemzetiségű személy, aki a 2014/2015-es tanévben:
– szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben mesterképzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy
– szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali vagy levelező tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik vagy
– szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben doktori (PhD/DLA) képzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, illetve a doktori téma elfogadásáról szóló igazolással alátámaszthatóan a doktori  cím megszerzésére irányuló tevékenységet folytat.

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2014. december 8., 15.00 óra

  • A Soós Kálmán ösztöndíj pályázati kiírását ITT olvashatják.
  • A Soós Kálmán ösztöndíj mesterképzésben résztvevők tanulmányi támogatására kiírt pályázat adatlapját ITT
  • Az ösztöndíj doktori képzésben résztvevők támogatására kiírt pályázatának adatlapját ITT
  • A pályázati pontrendszer leírása:ITT
  • A csatolandó publikációs mellékletek letölthetők: ITT

 

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

 

A pályázatokat postai úton (ajánlott küldeményként) vagy személyesen az alábbi címen lehet beadni:

Združenie za spoločné ciele – Szövetség a Közös Célokért

945 01 Révkomárom, Kossuth tér 3.

945 01 Komárno, Námestie Kossutha 3.

 

Az érdeklődők az alábbi címeken és telefonszámokon, e-mail címeken kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról (mely beszerezhető lesz ugyanezen helyeken), valamint a szerződésről:

Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája
945 01 Révkomárom (Komárno), Kossuth tér 3. – Nám. Kossutha 3.
Tel.: +421-908-116-931;
E-mail: komarom@szakc.sk
Az iroda ügyintézési idejéről tájékozódjon a http://www.szakc.sk/index.php/kapcsolat honlapon a komáromi iroda információinál.

Diákhálózat (Skoda Fanni)
81103 Pozsony (Bratislava) Klariská (Klarisszák u.) 7.
E-mail: oktatasugy@diakhalozat.sk