Magyarországi miniszteri ösztöndíjas részképzés tavasszal

Magyarországi miniszteri ösztöndíjas részképzés tavasszal

 

A 2016/17-es tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó miniszteri ösztöndíjas részképzős pályázat kiírásának megjelenése még várat magára, azonban a részképzésben érdekelt hallgatók már most, letölthetik honlapinkról az ún. befogadó nyilatkozatot. Ugyanis a magyarországi fogadótanárokat és az intézményi hivatalokat a szorgalmi időszakban lehet valószínűleg csak elérni. A kötelezően csatolandó befogadó nyilatkozat cikkünk alján már most letölthető!

 

A pályázat beadásához szükséges dokumentumokat – mint a befogadó nyilatkozat, és a kiküldő intézményből kért hallgatói jogviszony igazolás – tehát már most érdemes beszerezni. A befogadó nyilatkozatnak tartalmaznia kell a befogadó tanár jóváhagyását, a Tanulmányi Osztály/Dékáni Hivatal aláírását, valamint a részképzés pontos időtartamát.

A 2016/17-es tanévtől a pályázat lebonyolítását a korábbi Balassi Intézet helyett az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzi. Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az említett ELTE által meghirdetett miniszteri ösztöndíjas pályázat a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésére, a 2016/17-es tanév tavaszi szemeszterére vonatkozik.

Az ösztöndíjat két pályázati kategóriában hirdetik meg: teljes szemeszteres részképzés és részképzős tanulmányút. Mindkét pályázati kategória esetében elismertethetőek lehetnek a tanulmányok a szülőföldi intézmény és a befogadó intézmény között.

A teljes szemeszteres részképzés időtartama a 2016/2017-es tanév teljes tavaszi teljes szemesztere (5 hónap). Az ösztöndíjat elnyert hallgató a 2016/2017-es tanév teljes tavaszi szemeszterének a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapján (erről az adott magyarországi felsőoktatási intézmény ad tájékoztatást) köteles megkezdeni a részképzését. A hallgatónak a részképzése megkezdésének és befejezésének – az adott magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztásnak megfelelő – pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon.

A részképzős tanulmányút esetében az ösztöndíj időtartama: 0,5 – 3 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2017. február 27. és 2017. június 26. között használható fel.

A pályázat ösztöndíjjal, szálláslehetőséggel, valamint szakmai, illetve adminisztratív támogatást nyújtva segíti a pályázót. Az ösztöndíj összege kb. havi 40 000 forint. Jelentkezni két lezárt szemesztert követően lehet, tehát másodévesek már pályázhatnak.
Mindkét kategória esetében szükséges a pályázathoz csatolni a fogadó felsőoktatási intézmény részéről jóváhagyott befogadó nyilatkozatot, amelyen szerepelnie kell a fogadó tanár aláírásának és az intézményi pecsétnek. Szükséges még csatolni a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást, valamint a szülőföldi intézmény hiteles igazolását az utolsó két lezárt tanulmányi félév súlyozott átlagáról.

A mester képzési ciklusban első évfolyamon tanulmányokat folytató hallgatók esetében az utolsó két alapképzéses tanulmányi félév súlyozott átlagát, és ezen félévek indexmásolatát (a tanulmányi osztály hitelesítésével) kell beszerezni. Azon pályázók esetében, akik a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakítják, szükséges lesz beszerezni a szülőföldi intézmény részéről jóváhagyott egyéni tanulmányi terv vagy a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolást is.

 

A Befogadó nyilatkozat ITT letölthető.