Duna Régió Szakképzési Klaszter alapítása

Kecskeméten írták alá 2015. március 19-én a Duna Régió Szakképzési Klaszter alapító okiratát, melyhez Felvidékről a Hidaskürti Magán Szakközépiskola és a Szövetség a Közös Célokért társulás is csatlakozott.

A Duna Régió Szakképzési Klaszterbe a Kárpát-medence országaiban működő intézmények tömörülnek, és ezzel kiváló lehetőségeket teremtenek a szakképzés fellendítésére, pályázatok útján – fogalmazott a Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a klaszter létrehozásának egyik kezdeményezője volt.

A Duna Régió Szakképzési Klaszter kialakításának másik kezdeményezője a budapesti Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal. “Célunk, hogy a Duna Régió magyar nyelvű szakoktatási rendszereiből kikerülő fiatalok tudása megfeleljen a piaci elvárásoknak, ennek érdekében a Régió – elsősorban magyar nyelvű – szakképzési rendszereit összehangoltan, a határokon átívelő módon fejlesszük és újítsuk meg – kiaknázva az együttműködésekben rejlő multiplikátor hatásokat” – mondta Palotás József, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgató helyettese, aki korábbi munkahelyein már gazdag tapasztalatra tett szert, hogyan lehet a szakképzési hálóba bevonni a határon túli magyar intézményeket is. A klaszter alapításában most azok kapcsolódtak be, akikkel már évek óta sikeresen együttműködött.
Az alapító okiratba foglaltak szerint a klaszter kiemelt célja, hogy a szakképzés társadalmi presztízsét emelje a hazai és a határon túli magyar közösségek körében. Az alapítók azon igyekeznek majd, hogy a különböző országokban zajló magyar nyelvű szakképzés területén az innovációs folyamatokat segítésék, hogy növeljék a magyar nyelvű szakképzés hatékonyságát és versenyképességet.
Hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar nyelvű képzésben részesülő fiatalok piacképes szakmai tudással jelenjenek meg a munkaerő-piacon. S nem utolsó sorban olyan szakmai anyagokat dolgoznak ki, amelyek támogatják a határon túli szakképzés rendszerszintű reformját, beleértve a módszertani, digitális, informatikai, kommunikációs, konfliktuskezelési, tolerancia-erősítő, illetve a környezettudatos gondolkodást fejlesztő elemek kidolgozását.
A szervezet működésének eredményeképp erősödnek a határon túli magyar közösségek, továbbá nő a magyarországi vállalkozások határon túli területeken történő beruházásainak esélye.

Az alapító okiratot összesen 16 intézmény és szervezet képviselője írta alá, 7 magyarországi, 3 erdélyi, 2 felvidéki, továbbá 1-1 kárpátaljai és vajdasági. Magyarországról többek közt a Zala Megyei Önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselői, több szakképző intézmény és szakmai szervezet képviselője. A klaszter működéséhez szükséges infrastruktúrát a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal biztosítja, a szervezési feladatokat az ugyancsak budapesti székhelyű InterRegio Fórum Egyesület látja el. 

Erdélyből Hargita Megye Tanácsa mellett a dévai Szent Ferenc Alapítvány és ai illyefalvi LAM alapítvány, továbbá a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Délvidékről pedig a szabadkai Probitas civil szervezet képviselője írta alá az alapító okiratot. 
Felvidékről a Hidaskürti Magán Szakközépiskola részéről Berényi Renáta, a nagymegyeri kihelyezett részleg igazgatója valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, Pogány Erzsébet csatlakozott a szakképzési klaszterhez.

Az eseményen jelen volt a kezdeményező Borboly Csabán és Palotás Józsefen kívül dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Grezsa István, a miniszterelnökség nemzetpolitikai miniszter megbízottja, Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere, Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, akik köszöntötték a klasztert létrehozó szervezetek képviselőit.

A magyarországi és a határon túli magyar nyelvű szakképzési rendszer közötti együttműködés kialakítása, és ezen keresztül a határon túli magyar szakoktatási rendszer fejlődésének támogatása összhangban van az Európai Unió Kohéziós Politikája keretében, azon belül is az Európai Szociális Alap (ESZA) által támogatott célokkal.

Az alapító okirat letölthető ITT>>>


1. kép Borboly Csaba, Hargita Megye elnöke

 
2. kép Berényi Renáta, Hidaskürti Magán Szakközépiskola


3. kép Grezsa István miniszteri biztos


4. kép Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere


5. kép Ocskay Gyula CESCI főtitkára


6. kép Odrobina László NGM helyettes államtitkár


7. kép Patotás József aláírja a szerződést


8. kép Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója


9. kép Rausch Sándor, Bács-Kiskun Megye alelnöke


10. kép Schindler Rózsa, felnőttképzési szakértő


11. kép Váradi Natália, Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Főiskola