Megalakult a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózata

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére, a Magyarországi Tűzoltó Szövetség szakmai támogatásával, a Nagykapos és Vidéke Társulás, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás közreműködésével két alakuló rendezvényen (március 16-án, Nagykaposon, március 18-án pedig Bősön) alakították meg a Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózatát.

Hasonló kezdeményezés Erdélyben, Kárpátalján és Délvidéken is megalakult már, így Felvidék sem maradhatott ki a sorból, hiszen az alapítók sokszor hangsúlyozták, hogy a Kárpát-medence egy olyan területi egységet alkot, ahol kézenfekvő az ilyen szintű együttműködés, hiszen a tűz és más katasztrófák fenyegetése nem ismer határokat. Egyelőre 35 helyi egyesület és önkormányzat csatlakozott, de a további partnerek csatlakozása is várható, ugyanis a hálózat részét nem csak önkéntes tűzoltószervezetek képezhetik, hanem szinte bárki, aki szeretné támogatni a munkájukat, illetve szimpatizál a kezdeményezéssel. A hálózat koordinálását a Csicseri Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Szlovákiai Tűzoltó Egyesület Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága vállalta magára.

Az ünnepélyes alapítási ceremónián a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Molnár György igazgató képviselte, mellette Bősön jelen volt a Magyarországi Tűzoltó Szövetség dandártábornoka, Dobson Tibor is. Mindketten részletes előadásban vázolták fel a megjelent tűzoltóknak az alakuló hálózat jelentőségét és az ebben rejlő lehetőségek tárházát. Hangsúlyozták, hogy a tömörüléssel nem jön létre önálló jogi személy. A találkozók megszervezésében és a felek egymásra találásában, a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Nagykapos és Vidéke Társulás segédkezett. Nagykaposon a helyi Magyar Ház, Bősön pedig a polgármester látta vendégül az elkötelezett tűzoltókat és vendégeket.  Fenes Iván, bősi polgármester aktívan kiveszi részét az önkéntes tűzoltóság munkájából, a dunszerdahelyi  járási bizottság elnökeként. A SZAKC képviseletében Pogány Erzsébet, igazgatónő, a Nagykapos és Vidéke Társulás nevében pedig Gabri Rudolf, elnök vállalták, hogy közvetítéssel és széleskörű támogatással továbbra is segíteni fogják a kezdeményezést nyugat- és kelet-szlovákiai elosztásban.

A felvidéki önkéntes tűzoltók együttműködési szándékát a március 16-i és 18-i rendezvényeken aláírt Alapító Okirat erősítette meg, melyben a csatlakozó egyesületek és az önkéntes tűzoltókat támogató szervezetek, intézmények rögzítik a hálózat kiemelt céljait. Ennek értelmében:

– a jogszabályokban meghatározott tűzvédelmi feladatok helyi megvalósításának segítését

– a helyi tűzvédelmi, tűz– és kárelhárítási feladatok szakavatott elvégzése érdekében képzések, továbbképzések szervezését

– szervezett keretek közötti eszközállomány-felmérését és fejlesztéskoordinációját

– Határon átnyúló kapcsolatok kiépítését, fejlesztését

– Utánpótlás toborzást, ifjúsági képzés biztosítását

– Hagyományőrzést, kiadványok közös megjelentetését

– A tagszervezetek pályázatainak segítését, közös pályázatok, projektek kezdeményezését

– Hálózatfejlesztési programterv összeállítását.

Sok egyéb mellett Pogány Erzsébet javaslatára felmerült közös kiadványok megjelentetése is, mivelhogy immáron tíz éve nem jelenik meg tűzoltó-folyóirat magyar nyelven. Emellett a résztvevők elsődlegesen a helyzet- és eszközfelmérésre szeretnék helyezni a hangsúlyt, hogy hol, mire lenne leginkább szükség és igény, ami alapján elindulhat a régiók egymást kölcsönös segítése.
A Felvidéki Önkéntes Tűzoltók Hálózatának tagjai vállalták, hogy részt vesznek a Kárpát-medencei önkéntes tűzoltó hálózat létrehozásában és fejlesztésében is, melynek megalapítására várhatóan áprilisában sor kerül Szarvason.

Felvidéken nagy hagyományokra tekint vissza az önkéntes tűzoltóság. Számtalan faluban még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében alakultak meg ezek a szervezetek, melyeknek utódai mindmáig léteznek. Az önkéntes tűzoltóságra óriási szerep hárult abban az időkben, amikor még nem volt az intézményesített tűzoltóság kialakulva. Máig jobbára ott működnek nagyobb intenzitással, ahol nincs, vagy csak nagyon távol van tűzoltószolgálat. Ezért az önkéntesekre manapság is hatalmas szükség van. Áldozatos munkájukkal sokat tesznek környezetük óvásáért, a katasztrófák elhárítása során. Ha kell tüzet oltanak, ha kell árvíz esetén homokzsákokkal védekeznek, de gyakran rendvédelmi feladatokat is ellátnak, és nem utolsó sorban közösséget szerveznek.

Az alapító okirat megtekinthető ITT>>>