A Családlánc felvidéki szervezeteinek nyilatkozata a népszavazásról

A Családlánc felvidéki szervezetei a Szlovákiában február 7-én lezajló népszavazással kapcsolatban egy nyilatkozatot adnak ki, amelynek a Felvidék.ma helyet ad. 


A Családlánchoz csatlakozott felvidéki szervezetek közös jellemzője, hogy feladatuknak tekintik a család intézményének erősítését, a hagyományos, keresztény értékek ápolását, a felvidéki közösség építését. 
A Családlánc a Felvidéken folyamatosan bővül, jelenleg mintegy 20 tagszervezete van Szlovákiában, és közöttük a szervezetek tevékenységét koordináló Szövetség a Közös Célokért társulás elsők közt reagált a Szövetség a Családért felhívására már 2013 decemberében, hogy fogjunk össze a családok védelmében Szlovákiában is.
Ennek az összefogásnak az eredményeképpen jött létre ez a nyilatkozat, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatnak.

Védjük meg gyermekeinket és családjainkat!
Népszavazás a gyermekek és a családok védelmében, 2015. február 7-én
Házasság lehet-e két nő vagy két férfi együttélése? Kapcsolatuk házasság lesz-e, mint a mai gyermekeket nevelő édesanyák és édesapák házassága? Nevelhet-e két férfi vagy két nő házastársként gyermeket? Hogyan sújt mindez egy lelkileg és testileg még fejlődésben lévő gyermeket és hogyan hat majd a mi kisgyermekeinkre, ha az óvodában vagy az iskolában azt tapasztalják, hogy az egyik társuknak két apja vagy két anyja van? Megmarad-e a szülői szabadság a gyermeknevelésben vagy kötelesek leszünk tűrni, hogy erkölcsileg káros tananyagot kényszerítsenek gyermekeinkre?
Ez a tétje népszavazásnak. Megvédjük gyermekeinket, megőrizzük a természet rendjét és megerősítjük a család intézményét! Ezért szavazunk IGEN-nel február 7-én, szombaton!
Mi, a Családláncba tömörülő családokkal és a gyermekekkel foglalkozó szlovákiai magyar szervezetek vezetői támogatjuk a Szövetség a Családért népszavazási kezdeményezését és arra hívjuk a felvidéki magyarságot és minden állampolgárt, hogy vegyen részt a népszavazáson!

Miről kell döntenünk?
• Egyetért azzal, hogy egy nő és egy férfi kötelékén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni? IGEN!
• Egyetért azzal, hogy azonos nemű párok vagy csoportok számára ne váljon lehetővé gyermekek örökbefogadása, illetve ezt követő nevelése? IGEN!
• Egyetért azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a diákokat a szexuális viselkedésről és az eutanáziáról szóló órák látogatására, amennyiben a szüleik nem értenek egyet a tananyag tartalmával? IGEN!

Február 7-én 3X IGEN!
A felhívásunkhoz támogatóan csatlakozik a magyarországi központú Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Emberi méltóság Központ és számos magyarországi, erdélyi és délvidéki családegyesület is.
Horvátországban nemrég népszavazáson döntött arról a lakosság, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges. Lengyelországban ez az Alkotmányban szerepel. Magyarország Alaptörvénye erről az alábbiak szerint rendelkezik:
„ Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. … A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.” Romániában is megnyugtató a családokat támogató törvényi háttér.
Most rajtunk a sor!
Hiszünk abban, hogy a hagyományos család védelme szükséges és a referendum támogatása által minden egyes szavazó hatással lehet Szlovákia jövőjére.
Partnerként tekintünk az egyházakra és minden olyan civil szervezetre, amelyek ösztönzik az állampolgárokat a részvételre, felveszik a harcot a közöny ellen, nem engedve, hogy az alacsony részvétel miatt az azonos nemű emberek összeházasodhassanak és gyermekeket nevelhessenek.
A népszavazás lehetőség az összefogásra és egyben kötelesség gyermekeink védelmében!
Tiltakozunk amiatt, hogy a szlovákiai média több esetben megnehezíti a Szövetség a Családért munkáját és akadályozza a civilek népszavazási kezdeményezését.
Felhívjuk Szlovákia teljes lakosságát, hogy a demokrácia adta jogával élve nyilvánítsa ki akaratát a gyermekek és a család védelmében.
2015. január 23-án, Pozsonyban

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségnek, Budapest, Dr. Szabó Endre
Csütörtökiek Szent Jakab Polgári Társulása, Csallóközcsütörtök, Nagy Tibor
Diakonia Reformata n.o., Szlovákiai Református Keresztény Egyház, Komárom, Rácz Jolán
Fecske Nagycsaládos Egyesület, Pozsony, Sallay Teréz
Fecske Nagycsaládos Egyesület, Kolon, Tóth Attila
Felvidéki Népviseletes Babamúzeum, Búcs, Szobi Eszter
Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás, FEMIT, Dunaszerdahely, Győri Margit
Gömöri Kézművesek Társulása, Várhosszúrét, Nagy György
Jóindulat – Dobroprajnosť Polgári Társulás, Somorja, Puss Sándor SJ
Jó Pásztor Nonprofit Szervezet, Perbenyík, Szabóné Kozár Éva
Keresztény Ifjúsági Közösségek, Andód–Pozsony, Nagy Attila
Komáromi Protestáns Nőegylet, Komárom, Dr. Körtvélyesi Piroska
KUCKÓ, Polgári Társulás, Komárom, Bodzás Gergely
Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete, MÁNCSE, Pered, Pásztor Csaba
Nagycsaládosok Egyesülete, Kistárkány, Buzogány Katalin
Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Dunaszerdahely, Csémi Szilárd
Szövetség a Közös Célokért, Pozsony, Pogány Erzsébet
Vita Humana Egyesület, Somorja, Bándy Katalin