Home Kiemelt Page 3

Kiemelt

Mert nincsen határ ott, ahol egy nyelvet beszélnek

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) első alkalommal szervezte meg az „Összetartozunk! –  I. Kárpát-medencei Nyári Tábor”-t július 31. és augusztus 6. között, ahol 5...

Láthatóvá kell válniuk az egyszülős családoknak

A Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) civil információs napot tartott július 15-én, szombaton a Gombaszögi Nyári Táborban. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatásával megvalósuló fórum és...

„Megbocsátani tudni kell, felejteni nem szabad!” – felavatták Duray Miklós domborművét...

Duray Miklós emlékének szentelték a MartFeszt nulladik napját. A három év után visszatérő szabadegyetem nyitónapján, a Szövetség a Közös Célokért rendes éves tanácsülésén elhangzott, a szervezetnek...

A SZAKC méltó módon kívánja őrizni Duray Miklós szellemi hagyatékát

Hagyományosan a Martosi Rendezvényligetben tartotta a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) éves tanácsülését ma, melyen a társulás tagszervezeteinek vezetői mellett jelen voltak az elnökség tagjai: Gubík...

Civil információs nap Gombaszögön

A Szövetség a Közös Célokért társulás 2023. július 15-én, szombaton 11 óra 30 perctől civil információs napot tart a Gombaszögi Nyári Táborban. A program címe:...

Felvidéken is körülöttünk forog a világ!

Dunaszerdahelyi óvodások, szülők és pedagógusok együtt készültek fel arra a nagy gyermekemelő flashmobra, amire a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren került sor...

Már lehet jelentkezni a külhoni magyarok részére kiírt érettségi-felvételi előkészítő képzés...

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a Balassi Bálint-ösztöndíjprogramban Márton Áron ösztöndíjpályázatot hirdet a 2023/2024. tanévre, a külhoni magyarok érettségi-felvételi előkészítő képzésére, mely emelt szintű...

Gyereket a magasba Dunaszerdahelyen!

A Szövetség a Közös Célokért társulás szeretettel hív és vár minden családot, hogy egyszerre emeljünk a magasba minél több gyereket. Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon...

A Széchenyi Társaság és Szövetség a Közös Célokért programindító rendezvénye Budapesten

Az anyaországban 1987 óta működő Széchenyi Társaság május 17-én hívta össze tagjait, tagszervezeteit és a Széchenyi tisztelőket a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasó termében. A...

Megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság testvértelepülési pályázati felhívása

Megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására irányuló pályázati felhívása, a felhívásra 2023. május 16-tól lehet jelentkezni. A pályázati felhívás...