Csókay András a martosi Szülői Akadémián

A tavalyi debütálás után, tegnap másodszor köszöntötte a MartFamily családi fesztivál az érdeklődőket a Martosi Rendezvényligetben. A hagyományos főzőversenyen a Sziget Polgári Társulás és a Csemadok helyi szervezete közreműködésével idén kakaspörköltet készítettek a versenyben résztvevő csapatok. A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) szervezésében a mozgalmas családi napon a Szülői Akadémia is másodszor került megrendezésre. A program vendége dr. Csókay András idegsebész és agykutató volt, aki a Kárpát-medencei Családszervezetek (KCSSZ) meghívására érkezett Martosra.

A családoknak egész napos programokat biztosító fesztivál délelőtt 10 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Majd a vendégeket és az érdeklődőket Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója üdvözölte. Először felkérte Pásztor Csabát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökségi tagját, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnökét, hogy mutassa be a Kárpát-medencei hálózattal rendelkező családszervezetet.

Csókay András idegsebész, agykutató (Fotó: Hideghéthy Adrián)

Pásztor Csaba rámutatott, a szervezet 2001-ben azért jött létre, hogy a Kárpát-medencében élő nagycsaládosokat összefogja, és értékeinek képviseletében erősítse. Ezért kifejezte szolidaritását a kárpátaljai magyar nagycsaládosok iránt, akiket az orosz–ukrán háború rendkívüli mértékben sújt. Ezt elsősorban oly módon tapasztalják, hogy a háború előtt Kárpátalján élő ezer nagycsaládból eddig már közel ötszáz család elköltözött a szülőföldjéről. „Minden segítségre és az imádkozás általi megerősítésre is szükségük van a testvéreinknek” – jegyezte meg Pásztor Csaba.

Csókay András idegsebész, agykutató Hit, család, hivatás című előadását Czirják Enikő műtősnővel és Papp Sándor Balázs művésszel most először közösen tartotta meg.

A professzor tanúságtételében arról beszélt, a Názáreti Jézus ott van minden műtétjénél – ez élete tapasztalása, ami azt jelenti, hogy párbeszédes megragadottságban él. Nem volt ez mindig így, mutatott rá. „Azt kell mondjam, orvosként, apaként és férjként is megjártam a tékozló fiú útját”. Emlékeztetett, 24 éve tért meg, és ez az egyetlen út a boldogsághoz, húzta alá. Szakmai szempontból arról számolt be, hogy hiába végzett el több egyetemet, megtérése előtt, 42 éves koráig egyetlen innovatív, kreatív ötlete nem volt, „mert megkötözött a Sátán – nem volt gondolati szabadságom” – mondta.

Papp Sándor Balázs képzőművész, illusztrátor (Fotó: Hideghéthy Adrián)

Hozzáfűzte, a szabad gondolatokhoz ugyan nem kell hívőnek lenni, de nem szabad bűnben élni, mert a bűn megkötözi az embert. Megtérése pillanatától imádkozó orvossá vált, és a rózsafüzér-imádságok által közelebb jutott „lelke mélyéhez, ahol ott van a Názáreti”. Martoson arról is beszélt, hogy sok kritika és támadás éri vallásos orvosként.

Ugyanakkor hangsúlyozta, nem hülye, vallásos exhibicionista, amivel vádolják, hanem mélységes imádságos állapotban jut megoldásokra, amelyekben hite szerint Jézus segíti egy intuitív ötlettel, ezután pedig alaposan kidolgozza a tudományos megoldásokat. Munkájának három hangsúlyos összetevője van: a szakmaiság, Jézus segítsége imádságos állapotban, valamint a háttérima, amely a bangladesi sziámi ikreken szétválasztó műtétje során is nagyon fontos volt számukra.

Czirják Enikő, műtőasszisztens (Fotó: Hideghéthy Adrián)

Csókay doktor számos új műtéti eljárást fedezett fel, különböző módszereket dolgozott ki, többek között az éralagútműtéti módszert, melynek köszönhetően felére csökkent a halálozási arány ebben a főként fiatalokat érintő súlyos betegségcsoportban. Mindezen módszerek rózsafüzér-imádság közben intuitív módon jutottak az eszébe, és a tudományos megoldást ennek alapján dolgozta ki.

Több nemzetközi tudományos laphoz is elküldte kutatásai eredményét, de mint mondta, Magyarországról nagyon nehéz elfogadtatni ilyen innovációt. Ekkor, 2020-ban ismerkedett meg Papp Sándor Balázs művésszel, aki illusztrációival sokkal hatékonyabban tudta érzékeltetni a professzor felfedezését, módszerét, aki immáron 22 éve az idegsebész munkatársaként dolgozik és elkísérte, illetve felkészülésében segítette a bangladesi sziámi ikreken végzett tudományos világszenzációnak számító szétválasztó műtétre.

Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója (Fotó: Hideghéthy Adrián)

Papp Sándor Balázs elmesélte, egészen fiatalon egy súlyos baleset következében kómába került, járni és beszélni sem tudott hetekig. Felépülése után központi idegrendszeri sérült beteget gondozott, illetve művészi téren komolyabb sikereket is elért. Az idegsebész és a művész találkozásai során felmerült, hogyan lehet megrajzolni Csókay András módszerét, amelyek végül az illusztrációknak köszönhetően a világ számos pontján jelentek meg tudományos lapokban.

Czirják Enikő műtősnő rögtön megérintette a hallgatóságot, hiszen erdélyi, Nagyvárad mellett született magyarként, testvérként érkezett körünkbe. Elmondta, közös misszióban dolgoznak Nigériában, műtéti beavatkozásokkal segítenek az ottani idegrendszeri megbetegedésektől szenvedőkön. Egy-egy misszió alkalmával két-három hétig tartózkodnak Nigériában, egy keresztény kórházban végezve szolgálatot.

Megdöbbentő képeket mutatott az egyszerű, de tiszta műtős körülményekről, az intenzív osztály puritán eszközeiről, amelyekkel dolgoznak. Rámutatott, ő maga református vallású, és a szakmai kapcsolata fokozatosan épült ki Csókay Andrással, amihez hozzásegítette az a jézusi érzés, mely arra ösztönözte, hogy segítse a doktor munkáját.

A Szülői Akadémia hallgatósága (Fotó: Hideghéthy Adrián)

Mindhármuk előadásában központi szerep jutott a hitben való orvoslás kifelé való megmutatásának. Személyes megtapasztalásuk alapján vallják, hogy az imádság, a tudomány és a művészet kölcsönösen segítik egymást.

A Martosi Rendezvényligetben tartott családi napon a Szövetség a Közös Célokért társulás ismét megszervezte a magyarországi és felvidéki civil szervezetek részére a civil információs napot. A találkozó témái között természetesen helyet kapott a magyar–külhoni magyar kapcsolatok erősítése, együttműködések építése. Ehhez kapcsolódva a SZAKC ügyvezető igazgatója, Hideghéthy Andrea nyújtott tájékoztatást a megjelent civil szervezetek képviselőinek a határon átnyúló programokon való részvételi és pályázati lehetőségekről.

(bj:) Hideghéthy Andrea, Csókay András, Pásztor Csaba és Czirják Enikő (Fotó: Hideghéthy Adrián)

A családi nap folyamán a gyermekeket ugrálóvár, kézműves foglalkozások és különböző játékos foglalkozások várták. Fellépett a Glamour zenekar zenés interaktív gyermekműsorral, valamint Gombás Ádám, a Carpedante és a The Beat This, illetve délutántól néptáncfesztivál is zajlott hazai és magyarországi néptáncegyüttesek fellépésével.