Egészségre fel! fórum Komáromban

Egészségre fel! fórum Komáromban Az „Egészségre fel!” című projekt első felvidéki állomására 2022. március 22-én kerül sor, aminek a komáromi Selye János Gimnázium ad otthont.

A fórumbeszélgetésen a diákok megismerkednek a nyelvi jogainkkal és az akadályokkal, az egészségügyi ellátással, egészségügyet érintő problémákkal, mint a prevenció, valamint a betegedukációval és a fenntarthatósággal.

A fórum előadói: Szili Katalin, Miniszterelnöki megbízott
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke
Szigeti Szilárd, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karának hallgatója
Halag Ildikó Elisabeth, orvostanhallgató
Rampaskó Laura, a Fitform Polgári Társulás alapítója.

Az előadókkal Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért ügyvezető igazgatója beszélget arról, hogy mit nyújt a fiataloknak az egészségügy.

Ezt követően a fórum második részében a fiatalok a World Café módszerrel összegyűjtik az elhangzott információkat és véleményt alkotnak az egészségügyet érintő szolgáltatások hozzáférhetőségeiről, valamint a problémák megoldásairól és az elvárásokról.

A budapesti nyitórendezvényen a felvidéki, az erdélyi és a magyarországi csapatok már összegyűjtötték az egészségügyet érintő problémákat és előadások által prezentálták, hogy komoly problémát jelentenek a nyelvi akadályok, a hozzáférhetőség, valamint az is, hogy az egészségügy kevés figyelmet fordít a fiatalok igényeire.

Ennek a folytatásaként két fórumra kerül sor a partnerországokban, ahol a fiatalok további ötleteikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalmunk közelebb kerüljön az ideális egészségügyi rendszert megalkotásához.

A projekt olyan kérdésekre keresi a választ, mint: Mi az ifjúság viszonya az egészségügyhöz, és fordítva? – Milyen szolgáltatások érhetők el könnyen, és mikre van még szüksége a korosztálynak? – Hogyan javíthatók az elérhetőségek? – Létezik-e prevenció a mai egészségügyben az érintett országokban? Miért lenne ez fontos?

A projekt megvalósítását az Európai Unió támogatja.