Egészségre fel! projekt nyitórendezvényén jártunk

A budapesti HYCA Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és partnerei, mint a felvidéki Szövetség a Közös Célokért és az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége február 17-20. között közösen szervezte meg a projekt nyitórendezvényét Budapesten, ahol 30 fiatal mondhatta el tapasztalatait és véleményét az egészségüggyel kapcsolatban.

 

Az Egészségre fel! projekt célja, hogy információkat gyűjtsön az egészségügy területén a fiataloktól, hozzáférhetőségről, elvárásokról, így segítve az ifjúságbarát egészségügy létrehozását mindhárom partnerországban, mely nagyobb hangsúlyt fektet a prevencióra, tájékoztatásra.

A négy napos rendezvény megnyitóján részt vett Mohay Gergely Főosztályvezető Úr, Dr. Ladányi Emmánuel, az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége képviseletében, Jandura Péter a Szövetség a Közös Célokért részéről, illetve a HYCA Nonprofit Kft. munkatársai. A megnyitót követően az ismerkedésé volt a főszerep.

Másnap a résztvevők kisebb csoportokban olyan egészségügyi problémák felkutatásával foglalkoztak, melyek Magyarországot, Erdélyt és Felvidéket egyaránt érintik. Délután kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol Kis Márton János (Egészségügyi Menedzserképző Központ), Dr. Gilly Gyula (egészségügyi közgazdász), Csizmadia István (Országos Kórházi Főigazgatóság), Murai László (HÖOK) és Dr. Majtán Máté (MIK) beszélgettek. Több fontos kulcsszó is elhangzott a beszélgetés végére, mint küldetés, közösség, kapcsolati háló, értelmes projekt, okos emberek, releváns probléma, időszerűség, minőségi prezentáció, önbizalom, tudás, érték. A nap számos olyan érdekességet tartalmazott, melyet szükséges volt alaposan átbeszélni. A program ezen pontján résztvevőink minimális eszközkészlettel, kreatívan prezentálták  az összegyűjtött egészségügyi problémákat.

 

A szombati napot az összegyűjtött információk feldolgozásával kezdték. A problémákat összesítették és nekiláttak a megoldásukhoz. A csapatok az öt legfőbb egészségügyi problémának a túlterheltséget, a prevenció hiányát, az alacsony páciens és szakember edukációt, valamint a nyelvi nehézségeket emelték ki. Délután a következő kérdést válaszolták meg: Milyen a fiatalok számára ideális egészségügy? Rengeteg jó gondolat hangzott el a prezentációk során, amikkel a későbbiekben is érdemes lesz foglalkozni.

A program zárásaként a szervezők a résztvevőket oklevéllel jutalmazták. A felvidéki csapat fájó szívvel, de annál nagyobb lelkesedéssel utazott haza. Az eddigi visszajelzések ismeretében elmondhatjuk, hogy fiataljaink a jövőben is szívesen vennének részt hasonló projektekben, ami a jövőre nézve biztató jel, hiszen ha az egészség nem érdektelen téma számukra, akkor az elhangzott gondolatok és ötletek sem tűnnek megvalósíthatatlannak.