Ifjúságbarát egészségügy egy egészségesebb társadalomért

Elindult az Egészségre fel! című projekt az Erasmus+ pályázat keretein belül

Az egészségügy kevés figyelmet fordít a fiatalok igényeire, mivel ez a korosztály az egészségügyi szolgáltatások piacán keveset van jelen. Nincsenek még tartós betegségeik, nem járnak rendszeresen orvoshoz. Pedig ebben az időszakban szükséges megkezdeni a prevenciókat, érdemes rendszeres szűrésekre hívni a fiatalokat.

A budapesti HYCA Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és partnerei, mint a felvidéki Szövetség a Közös Célokért és az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége már évek óta foglalkozik az egészségügy problémáival az ifjúság szempontjából.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a határon túli területeken komoly problémát jelentenek az egészségügyben a nyelvi akadályok és a hozzáférhetőség.

Az Egészségre fel! projekt célja, hogy információkat gyűjtsön az egészségügy területén a fiataloktól, hozzáférhetőségről, elvárásokról, így segítve az ifjúságbarát egészségügy létrehozását mindhárom partnerországban, mely nagyobb hangsúlyt fektet a prevencióra, tájékoztatásra.

 „…több egészséges életév, hosszabb és elégedettebb élet”

Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója elmondta, a projekt hozzájárul a fiatalok szemléletváltásához, ami azt jelenti, hogy a nem formális oktatáson alapuló módszertan alkalmazásával elsajátítják, hogyan kell tenniük az egészségükért.

Ez azért is fontos, hogy a későbbiek folyamán elkerülhető legyen a baj, például a szűrővizsgálatokkal, amelyek megelőzik a betegségek komolyabb kimenetelét. Ha pedig időben kezd el a szociális rendszer ezzel a korosztállyal foglalkozni, időben észrevehetők és kezelhetők a problémák.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a fiatalokkal is kell törődnie a nagy egészségügyi szolgáltatórendszereknek, és nem elég csak akkor figyelmet fordítani rájuk, amikor baj van.

A projekt átfogó célja, hogy megvizsgálja a fiatalok és az egészségügy viszonyát Magyarországon, a Felvidéken és Erdélyben, és választ találjon az alábbi kérdésekre:
Mi az ifjúság viszonya az egészségügyhöz, és fordítva? Milyen szolgáltatások érhetők el könnyen, és mire van még szüksége a korosztálynak? Milyen az egészségügyi ellátás elérhetősége hazánkban és a partnerországokban? Hogyan javíthatók az elérhetőségek? Milyen tényezők befolyásolják ezt a kérdést? Létezik-e prevenció a mai egészségügyben az érintett országokban? Miért lenne ez fontos?

A fiatalok csoportja felméri az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét a fiatalok körében, saját nyelvükön, a saját országukban, és az ezzel kapcsolatos véleményeket eljuttatja elsősorban a helyi döntéshozókhoz, de magasabb szakpolitikai szintekre is abban a reményben, hogy központi kezdeményezésre is javulhasson a fennálló helyzet.