A Kisebbségi Jogvédő Intézet felhívása az Alumni nyári egyetemen való részvételre

Kisebbségi Jogvédő Intézet 2017-ben is megrendezi az évek óta nagy sikernek örvendő Alumni nyári egyetemet, mellyel elsősorban korábbi nyári egyetemistákhoz kívánnak eljutni. A program célja, hogy elmélyítse a kisebbségi jogvédelem területén az eddig megszerzett tudást és gyakorlati ismeretekkel egészítse ki azt. Jelentkezési határidő június 16.

Az Alumni nyári egyetem kiváló alkalomként szolgál arra, hogy a mindennapi élet történéseit, buktatóit alapul véve ismerkedjenek meg a résztvevők az egyes külhoni régiók jogi sajátosságaival és a jogvédelem gyakorlati kihívásaival. 

A Kisebbségi Jogvédő Intézet mindezen túl, egy Alumni hálózat kiépítésével és működtetésével kívánja megerősíteni a résztvevők között kialakult szakmai és kollegiális kapcsolatot. Előadóként olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kértünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek.

 A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar. Céljuk, hogy a résztvevők a képzésen elsajátított ismeretek birtokában aktívan ki tudják venni részüket a külhoni magyar közösségeket ért jogsértések elleni fellépésben, hiszen a magyar közösségek fennmaradása hatékony jogvédelem nélkül nem valósulhat meg, reméljük, hogy ennek elősegítésére a nálunk eltöltött idő alatt a résztvevők között szoros kapcsolat is kialakul.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet az Alumni nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket.

Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztal-beszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

Az Alumni nyári egyetem 2017. július 2. és 6. között kerül megrendezésre Martonvásáron. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

A szakmai és kulturális programokon felül, szállásunk virágokkal díszített udvarán lehetőség nyílik egy tűzrakóhely melletti közös sütögetésre. A szállásról további információérhető el a következő címenA közelben található bolt, gyógyszertár, pékség, kávézó. Jelentkezési határidő: június 16.

A jelentkezés feltételei:

  1. Korábbi, a Kisebbségi Jogvédő Intézet által szervezett nyári egyetemen való részvétel
  2. A www.kji.hu honlapján szereplő regisztrációs ív kitöltése
  3. Magyar nyelvű fényképes önéletrajz

A pályázathoz szükséges dokumentumokat kérjük, a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre küldje. Amennyiben jelentkezése hiánytalanul, határidőn belül beérkezik, és az Intézet elfogja azt, tudomásul veszi, hogy megjelenése a táborban kötelező.

A szervezőkről, valamint az Alumni nyári egyetemről részletesebb információk az alábbi linkeken érhetők elKövesse a Facebookon is.

További információért forduljon bizalommal a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaihoz, dr. Antal Eszterhez és dr. Benda Vivienhez.

dr. Antal Eszter: +36 20 218 5313
dr. Benda Vivien: +36 70 314 2427