A magyar Országgyűlés elnökének pályázatára most először határon túli magyar hallgatók is jelentkezhetnek

A magyar Országgyűlés elnöke, valamint a külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meghirdeti Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió világában című pályázatát egyetemek és főiskolák hallgatói számára.

A pályázat kiírói most első alkalommal tették lehetővé, hogy a Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelezős aktív státuszú hallgatói is pályázhassanak.

Pályázni magyar nyelvű pályaművel lehet, amely a meghirdetett témakörök közül egy témát vizsgál. A pályázat jeligés.
A pályázatokat az Országgyűlés elnöke és a külgazdasági és külügyminiszter által felkért, neves szakértőkből álló bírálóbizottság értékeli, amely a legjobb három pályaművet díjazza, valamint két különdíjat is kioszthat. A legjobbnak ítélt pályamű szerzőjét négyszázezer forinttal díjazzák.
Az eredményhirdetésre és díjkiosztásra előreláthatóan 2015 februárjában kerül sor az Országházban. A díjnyertes tanulmányokat – a korábbi évekhez hasonlóan – az Országgyűlés Hivatala kötetben jelenteti meg.
A pályázat beküldésének határideje: 2014. december 15. (hétfő).
A pályázatokat az alábbi címre várják: Dr. Bárány Tibor, Országgyűlés Hivatal, Törvényhozási főigazgató-helyettes, 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.
A teljes pályázati kiírás ITT>>> olvasható.